Miskolc nanohatalom lesz

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) NAP-NANO pályázatának köszönhetően hamarosan megindul a kutatómunka a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány miskolci telephelyén megalakuló nanotechnológiai kutatólaboratóriumban (BAY-NANO). Az 1,8 milliárd forintos költségvetésű, külföldi bírálók által értékelt kétfordulós pályázatot dr. Kaptay György, illetve az általa koordinált, vezető kutatókból álló csoport nyerte meg.

Az NKTH 2005. december 12-én nemzetközi pályázatot hirdetett meg nanotechnológiai kutatólaboratórium felállítására a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány miskolci telephelyén (NAP-NANO). A kétfordulós pályázat első fázisának beadási határideje 2006. január 30-án volt. Az előpályázatra öt pályamű érkezett. Egy külföldi, két külföldön élő magyar, valamint két magyar személy nyújtott be pályázatot. A külföldi szaktekintélyekből álló öttagú bírálóbizottság szakmai indokok alapján az ötből két pályázót kért fel a második fázisra, a főpályázat benyújtására. A főpályázat beadási határideje 2006. április 3. volt, a bíráltatásra 2006. április 21-én került sor. A bírálóbizottság, a leadott pályaművek írásos értékelése, valamint a 2006. április 21-i személyes meghallgatások alapján dr. Kaptay Györgyöt és csoportját értékelte jobbnak, de szoros együttműködés kialakítását kérte Babcsán Norberttel.

A nyertes projekt célja világpiacon hasznosítható kutatási eredmények (szabadalmak, prototípusok) készítése a pályázatban meghatározott kutatási témák mentén (nanoporok és kísérleti termékek előállítása, orvosi protézisek előállítása szuperplaszticitási módszerekkel, nano-diszpergációs technológia több komponensű folyadékokra, metrológia nanotechnológiai alkalmazásokra) a hazai és az orosz ipar fejlesztése érdekében. Olyan koncentrált kutatási infrastruktúra és nemzetközileg elismert kutatócsoport létrehozását tervezik, amely segítségével a régióban egyedülálló módon művelhető a nanométer mérettartományban lévő anyagok előállítása és vizsgálata. A kutatólaboratóriumban egy központi "nano-metrológiai" vizsgáló laboratórium körül négy, különböző technológiákkal és különböző konkrét célokkal rendelkező kutatócsoportot hoznak létre. A kutatócsoportok leendő főállású vezetői jelenleg Washingtonban, Budapesten, Szegeden és Miskolcon dolgozó vezető kutatók, professzorok.

A BAY-NANO kutatólaboratórium felállítása egyben a magyar-orosz nanotechnológiai együttműködés első kézzelfogható mérföldköve. A Putyin orosz elnök magyarországi látogatása óta felgyorsult kétoldalú egyeztetéseknek köszönhetően, már egy-két hónapon belül megszülethet az együttműködési megállapodás a BAY-NANO és a kijelölt orosz kutatóintézetek között és így 2006. végéig megindulhat a közös kutatómunka. Az együttműködés olyan, egészen a piaci hasznosításig terjedő K+F együttműködésre teremt lehetőséget a nanotechnológia területén, mely új exportlehetőséget, és ezzel Miskolc, illetve egész Magyarország számára is érzékelhető gazdasági növekedést jelenthet már középtávon is. Miskolc vezetése éppen ezért kiemelt fejlesztési területként jelölte meg a nanotechnológiát, és a most elindított kutatólaboratórium, kutatási program továbbfejlesztése, ipari hátterének kialakítása érdekében kiemelt programot tervez az európai uniós pénzekből táplálkozó Versenyképességi Pólus programon belül.

A projekt leírása itt olvasható.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo