Az alapkoncepció szerint, ha egy külföldi személy (akár EU-s, akár harmadik állambéli) magyar stratégiai társaságban meghatározott mértékű részesedést kíván megszerezni, ezt köteles bejelenteni (lényegében engedélyeztetni) a Gazdaságfejlesztési, mint belgazdaságért felelős Minisztériumnak.
A jóváhagyási küszöb attól függ, hogy honnan származik a befektető: harmadik állam esetében ez akár 3 százalék is lehet, EUS/EGT-s szerző fél esetén alapvetően többségi befolyás szükséges. Az engedélyeztetési kötelezettség csak olyan társaságok tekintetében áll fent, amelyek egyes stratégiai ágazatokban jogszabályban meghatározott tevékenységet folytatnak. Ezeknek az ágazatoknak a vonatkozó rendeletbéli felsorolása azonban olyan tág, hogy még akár legegyszerűbb, külföldi vevőt felvonultató ügyletnél is felmerülhet az engedélyeztetési kötelezettség.
Ezen túlmenően már több éve velünk él az a kiegészítő szabályrendszer is, amely egyes, kiemelten stratégiai ágazatokban (pl.: távközlés, energiaellátás, vagy a pénzügyi szektor) történő részesedésszerzést az illetékes hatóság, jelenleg a Miniszterelnöki Kabinetiroda engedélyezéséhez köti. Ez azt jelenti, hogy az adott tranzakció megvalósításához akár két állami szerv engedélyére is szükség lehet.
A vállalatfelvásárlási szakma már a kezdetektől fogva mérsékelt lelkesedéssel fogadta ezt a szabályrendszert. Egy külföldi befektető ugyanis többször meggondolja, hogy belevág-e egy olyan felvásárlási folyamatba, amely végén a tulajdonszerzése végső soron egy állami jóváhagyástól függ majd. Különösen annak kockázatával, hogy később az így megszerzett céget esetleg nem fogja tudni egy másik, ugyancsak külföldi vevőnek továbbadni. Ráadásul az utóbbi időkben megszaporodtak a minisztériumi nemleges válaszok – néha olyan ügyletekben is, amelyek látszólag nem sértenek nemzetbiztonsági érdekeket.
