A jövőre induló rendszer értelmében az Európai Bizottság jelentése alapján a tagállamok kormányait képviselő Tanács minden év elején meghatározza majd az unió előtt álló gazdasági kihívásokat, és stratégiai iránymutatásokat ad ezek leküzdéséhez. A tagországoknak ezt figyelembe véve április végéig szükség esetén módosítaniuk kell középtávú pénzügyi stratégiájukat, illetve nemzeti reformprogramjukat. Nyáron a tagállamok ugyancsak uniós iránymutatást kapnak a következő évre vonatkozó költségvetésükkel kapcsolatban. A rendszer lehetővé teszi, hogy fél éven át párhuzamosan figyelemmel kövessék a tagországok gazdaságpolitikáját, és időben kiderüljön, ha az eltérést mutat az uniós iránytól, illetve ha egyensúlytalanság van kibontakozóban.
Az uniós zsargonban európai szemeszternek nevezett új rendszert az EU-n belüli gazdasági együttműködés javításán dolgozó - Herman Van Rompuy EU-elnök vezette - munkacsoport dolgozta ki. A csoportot (amely gyakorlatilag a pénzügyminiszterekből áll) annak érdekében állították fel a tagországok állam- és kormányfői, hogy dolgozzon ki olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik a gazdasági válságok megelőzését, illetve könnyebb kezelhetőségét a jövőben. Van Rompuy a kormányfők október végi találkozóján számol be arról, milyen javaslatok születtek a munkacsoportban.
Mindenki költségvetésébe belenézne az EU
Az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták azt a javaslatot, mely szerint a jövő évtől kezdve minden tagállam még a nemzeti jóváhagyás előtt ismerteti a többi tagországgal költségvetési tervét.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.