Minden termékkategóriában jelentősen visszaesett az édességfogyasztás

Húsvét előtti kerekasztal beszélgetését a tavaszi napéjegyenlőségre időzítette a Magyar Édességgyártók Szövetsége – az édességpiaci alapanyaghelyzet azonban korántsem ilyen kiegyensúlyozott.

Megválaszolásukat az Agrárminisztérium a KAP Stratégiai Terv keretében újabb támogatásokkal segíti, amelyekre a tervek szerint 2024 júniusában és novemberében is kéthetes időszakban lehet majd pályázni. A program többek között alkalmat ad mezőgazdasági termékek egyéb típusú értéknövelését végző üzemek fejlesztésére, valamint olyan megújuló energiaforrást hasznosító berendezés beszerzésére – akár erőmű létesítésére –, amelynek termelési kapacitása meghaladja az adott fogyasztási hely energiaszükségletét.

Energiahatékonyságuk és termelékenységük további javításán túl az édességgyártók is innovációval válaszolnak a piaci kihívásokra és más trendekre, mondta Sánta Sándor. Bár a legnépszerűbb termékek bevált receptúráin nem változtatnak, a Mars, a Hershey és a Nestlé példája is mutatja, hogy a gyártók egyes termékeik tömegét buborékosítással csökkentik, teljes helyett részleges bevonattal készítik, a kakaóvajat pedig részben mogyoróvajjal vagy pálmaolajjal helyettesítik. Tovább növelik a teljes kiőrlésű gabonák, valamint a természetes aromák és színezékek felhasználását is, utóbbiak globális piaca 2028-ra meghaladhatja a 14 milliárd dollárt.

Itthon azonban nehéz lenne megjósolni, hogy most húsvétkor vagy különösen a jóval nagyobb súlyú karácsonyi idényben miként alakul majd az édességek kiskereskedelmi forgalma. A termékek fogyasztói árában – mint arra Németh Ferenc, a Tutti Élelmiszeripari Kft. kereskedelmi igazgatója rámutatott – az árutőzsdei folyamatok hatása ugyanis időeltolódással jelenik meg. A zavartalan alapanyag-ellátás érdekében a gyártók hosszabb időre, akár fél évre előre beszerzik a szükséges mennyiséget, így az idei csokimikulásokhoz is azt a kakaót fogják felhasználni, amit a jelenlegi aranyáron vásároltak.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo