Minden negyedik magyar áll a pénzügyi szakadék szélén

A magyarok egynegyedének nem marad pénze a hó végére, ráadásul a lakosság negyede egész évben nem képes megtakarítani. Az elmúlt egy évben kismértékben ugyan, de romlott a magyar lakosság pénzügyi helyzete – ezt mutatja a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance - IPF) az az 500 fős mintán végzett, kor, nem és régió tekintetében reprezentatív kutatása, amelyet 2023 májusában a Kantar készített.

Generációs különbségek, élen a fiatalok

Szintén izgalmas eredményeket hozott az, hogy miként alakult az egyes generációk megtakarítási képessége. Azt feltételezhetjük, hogy az emelkedő korral és a növekvő szakmai tapasztalattal, idősebb korban a jövedelmek is nőnek. Mégis a nagyrészt családalapítás előtt álló, 18-34 éves korosztályban a legmagasabb, 30,4 százalék az említett „érdemi” havi megtakarítók aránya, míg a 35 és 54 év között 19,3 százalék, és 55-75 éves kor között csak 11,6 százalék. Talán igaz lehet az a mondás, hogy amíg az embernek nincsen gyermeke, addig mindenre van pénze, amikor már vannak gyermekei, akkor semennyi pénz nem elég.

Rendszeres megtakarítás

Eltérő mintázat látszik abban is, hogy milyen rendszerességgel tudnak a magyarok megtakarítani. Akár pozitív mutatónak is mondhatjuk, hogy a megkérdezettek egyharmada minden egyes hónapban képes félretenni, az ő arányuk pontosan 33,5 százalék. Itt két részre oszlik a megtakarítók tábora, „a kényszer nagy úr” – vallhatják azok a rendszeres megtakarítók, akik mindig ugyanakkora összeget takarítanak meg, ez ugyanis lehet például egy rendszerességet megkövetelő pénzügyi program eredménye. Ugyanakkor az ilyen megtakarítók csak feleannyian vannak, mint azok, akik eltérő összegeket tudnak megtakarítani, ami talán életszerűbb, mert a váratlan kiadások hullámzása miatt az összeg ingadozhat. Itt is elég riasztó az a 27,34 százalék, akik egész évben semmit sem tudtak megtakarítani.

Pénzügyi magabiztosság

Aligha meglepő, hogy a lakosság egyes tagjainak pénzügyi magabiztossága mennyire szorosan összefügg a jövedelmi helyzettel. A válaszadók fele, egészen pontosan 50,1 százalék vallja, hogy kellően ért a pénzügyekhez. Érdekes, hogy itt is jelentős eltérés mutatkozik a nemek között, hiszen, ez az arány a férfiak körében 62,2 százalék, míg a nők körében 38,8 százalék. Felmerülhet az a kérdés, hogy mi okozza ezt a nagy eltérést, vajon ekkora különbség lenne a gazdasági érdeklődés, vagy a tudásszint között, esetleg egyszerűen arról van szó, hogy a férfiak „kevésbé szenvednek hiányos önértékelésben”.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo