Milyen lesz az új csok? Mennek a találgatások

Ismert, hogy 2024-től a nagyobb településeken megszűnik a csok, ekkortól kizárólag az ötezer lakosúnál kisebb, úgynevezett preferált településeken lesz elérhető a módosított falusi csok. Ugyanakkor Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő nemrég azt nyilatkozta, hogy már dolgoznak egy új, hatékonyabban működő támogatási rendszeren a nagyobb településeken élők számára, amelyet szerinte nevezhetünk akár csok plusznak (csok+) is. Az új rendszer jövő évi bevezetéséig azonban maradnak a jelenlegi feltételek, míg 2024-től már az új támogatás lesz elérhető. A Bankmonitor szakértői elemezték, hogy az eddig megismert csok és babaváró módosítások tükrében vajon mire számíthatunk majd az új csok-nál.

Nem lesz akkora hatása az ingatlanpiacra

Azzal, hogy a babaváró hitel igénylésének felső korhatára 2024-től 40-ről 30 évre csökken jövő évtől, a konstrukció iránt érdeklődők 60 százaléka várhatóan nem lesz jogosult rá. Egy kifejezetten gyermekvállalásra fókuszáló csok esetében ugyancsak jelentősen szűkülne a jogosultak köre, így a támogatások nem erősítenék jelentős mértékben az ingatlanpiac keresleti oldalát, vagy nem lesz komoly árfelhajtó hatása. Ez azért volna fontos, mert így a kormány úgy támogathatná a gyerekvállalást, valamint a gyerekvállalást tervező fiatal párok otthonhoz jutását, hogy közben nem lehetetleníti el azok helyzetét sem, akik támogatás nélkül vásárolnának lakást.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo