Milyen lesz az új csok? Mennek a találgatások

Ismert, hogy 2024-től a nagyobb településeken megszűnik a csok, ekkortól kizárólag az ötezer lakosúnál kisebb, úgynevezett preferált településeken lesz elérhető a módosított falusi csok. Ugyanakkor Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő nemrég azt nyilatkozta, hogy már dolgoznak egy új, hatékonyabban működő támogatási rendszeren a nagyobb településeken élők számára, amelyet szerinte nevezhetünk akár csok plusznak (csok+) is. Az új rendszer jövő évi bevezetéséig azonban maradnak a jelenlegi feltételek, míg 2024-től már az új támogatás lesz elérhető. A Bankmonitor szakértői elemezték, hogy az eddig megismert csok és babaváró módosítások tükrében vajon mire számíthatunk majd az új csok-nál.

A Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy a 2024-től induló új csok esetében a gyerekvállalás jogosultsági feltétel lesz, így szűkülhet az igénylők köre. Ugyanakkor a 40 éves felső korhatárt lecsökkenthetik 30 évre, ám ez a feleségre vonatkozhat majd, hasonlóan a babaváróhoz. Ez tulajdonképpen a vállalt gyermekre igényelhető, megelőlegezett csok némileg átalakított, megemelt összegű változata lehetne.

Mi lesz a támogatott lakáshitellel?

Jelenleg a legalább két gyermek után csok támogatást igénylők kérhetik a legfeljebb 3 százalékos kamatozású támogatott hitelt (úgynevezett csok hitelt) is. Jelenleg a kölcsön maximális összege két gyerek után 10 millió forint, míg három gyerekre 15 millió forint finanszírozáshoz lehet hozzájutni. Kölcsönről lévén szó itt természetesen feltétel, hogy a bank hitelképesnek minősítse az igénylőket.

A Bankmonitor szakértői szerint ez a konstrukció megmaradhat – adott esetben a maximális kölcsönösszeg még emelkedhet is-, ugyanakkor a csok támogatás átalakulásával a jogosultak köre szűkülhet.

Nagy kérdés a csok-hoz kapcsolódó kedvezmények sorsa

Kérdés egyelőre a csok támogatáshoz kapcsolódó egyéb kedvezmények sorsa, mint például a csok-kal vásárolt ingatlant érintő illetékkedvezménye, vagy az új lakások 5 százalékos áfájának, valamint az építkezés 27 százalékos áfájának 5 millió forintig történő visszatérítése. Ezek idén még biztosan elérhetőek, ám jó esély van rá, hogy szűkebb kör számára 2024-ben is elérhetők lesznek, hiszen komoly segítséget jelentenek az otthonteremtéshez.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo