Mikor érdemes térítésmentesen átadni egy használt gumiabroncsot az erre kijelölt szervezetnek?

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs forgalmazók térítésmentesen átvesznek. Ennek hátterében az áll, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra - így a gumiabroncsra is - speciális szabályok vonatkoznak.

A címke alján az abroncsok által kibocsátott külső zaj besorolása olvasható le: ez vagy A lehet (kevés zaj a járművön kívül) vagy B, ami a nagyobb zajszintet jelzi, a C osztály az új besorolás szerint már nem megengedett. Ez a decibelben is jelzett zajszint nem azonos azzal az értékkel, amelyet az autó belsejében érzékelhetünk. (Annál is inkább, mert ez utóbbi számos egyéb, az abroncstól független tényezőtől függ, lásd szigetelés, stb.)

Az új rendelet értelmében a gyártóknak/forgalmazóknak lehetőségük van arra is, hogy a zajszint ikon mellett egy kiegészítő ikont helyezzenek el, utalva a jeges és / vagy nehéz hóviszonyok melletti tapadásra. Erre a „3 hegycsúcs és hópihe” vagy más néven az „alpesi” szimbólum szolgál, amely ismerős lehet a téli abroncsok oldalfaláról is. A jeges felületeken használt skandináv, szöges téli gumiabroncsok (hazánkban ezek nem forgalmazhatók) új szimbólumot kapnak, egy jégcseppet.

A jelenleg alkalmazott „új” címkék a 2021. május 1-jét követően gyártott és piacra dobott abroncsokon – tehát a 1821-es DOT számú abroncsokkal kezdődően – találhatók, a régebben gyártott és forgalomba hozott abroncsokon nem kell lecserélni a régi címkét, ezek kifutó rendszerben el fognak tűnni, de ahogy a cikk első felében írtuk, ezek az abroncsok teljes értékűek.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo