A nagy kérdés az, hogy a világgazdasági konjunktúra javulása nyújtotta lehetőségek kihasználását mennyire nehezíti meg a versenyképesség-romlás, illetve ennek hatását milyen mértékben és sebességgel sikerül ellentételezni.

Hiába volt a Fidesz vezette kormány emblematikus szlogenje a 7 százalékos gazdasági növekedés, hiába a tavaly meghirdetett, anticiklikusnak nevezett gazdaságpolitika – amely a világgazdasági dekonjunktúrát a belföldi kereslet élénkítésével kívánta ellensúlyozni –, a magyar gazdaság növekedési üteme csökkent. Míg 1997 és 2000 között nagyjából 4,5–5 százalék körüli volt az átlagos gazdasági növekedés, addig tavaly már csak 3,8 százalék, s idén valószínűleg csak 3,3 százalék lesz. Ez év első negyedében pedig 2–2,5 százalék körül lehetett ez az ütem, hiszen például az ipar stagnált, amit részben tudott ellentételezni az építőipar vagy az ingatlanfejlesztés emelkedő dinamikája.

A fejlett, globalizálódó piacgazdaságokban a kormányok mozgástere korlátozott. A növekedési ütem csökkenése persze nem a kormány bűne, egyszerűen csak arról van szó, hogy a magyar gazdaság sem vonhatja ki magát a világgazdasági folyamatok alól. Nem látszik változni az a mintegy 2 százalékpontos ütemkülönbség sem, ami az elmúlt években a magyar gazdaság és az Európai Unió átlagos növekedése között a mi javunkra megfigyelhető volt.

Az örökség meghatározó

Ha a keresletélénkítő gazdaságpolitika jórészt hatástalan is volt, az azért természetesen nem állítható, hogy a különböző kormányzati lépéseknek ne lettek volna következményei.
A minimálbér és általában a keresetek növelése felpörgette a fogyasztást, a bérköltségek emelkedése a forint erősödésével együtt jelentősen rontotta a vállalkozások nemzetközi versenyképességét. A növekvő államháztartási hiány keresztezte az antiinflációs politika céljait. Az áremelési törekvések megakadályozása – például az energetikában – segítette ugyan az infláció rövid távú csökkenését, de az inflációs nyomás tartósulása révén nehezítette, illetve nehezíti annak fenntarthatóságát. A kiterjedt és gyakran nem piackonform állami beavatkozások rontották az ország működő tőkét vonzó képességét.

A választások nyomán megalakuló kormánynak kevés lehetősége van az idei gazdasági mutatók befolyásolására. Azokat a már nagyrészt adott nemzetközi és hazai konjunkturális folyamatok determinálják. Módja van viszont a gazdasági folyamatok feltételrendszerének fokozatos módosítására, a reformok irányának és módjának meghatározására, s ezzel a következő évek eredményeinek – vagy éppen kudarcainak – megalapozására.

Kedvező várakozások

Májusban a világgazdasági feltételek és a belföldi várakozások is kedvezőbbek voltak a múlt év véginél.
Az amerikai gazdaságban megkezdődött az élénkülés. Jóval lassúbb a kilábalás Németországban, de azért ott is és különösen az EU egészében javulnak az üzleti szféra várakozásai. A tavalyi tapasztalatok alapján az európai gazdaság nagyjából negyedéves késéssel követi az amerikai irányváltásait.

A magyar üzleti várakozások – a nemzetközi tendenciáknak megfelelően – ugyancsak javultak ez év első hónapjaiban. Különösen igaz ez az ipari várakozások első negyedévi emelkedésére, amit azonban áprilisban – valószínűleg átmeneti – visszaesés követett. A rohamosan növekvő reálkeresetek és -nyugdíjak következtében a lakossági várakozások 2002 tavaszán folyamatos javulás mellett a valaha (1993 óta) mért legmagasabb értéket érték el.

Ez a több mint egy éve tartó folyamat viszont ellentétes a nemzetközi tendenciákkal. A fejlett piacgazdaságokban a lakossági várakozások – különösen a szeptember 11-ei USA elleni terrortámadás után – romlottak, s szorosan összekapcsolódtak a dekonjunktúrával. Magyarországon viszont, egyértelműen a parlamenti választásokkal összefüggésben, alakult ki a jövedelmek gyors növekedése, amelyeknek a reálértékét még az infláció mesterséges eszközökkel való visszafogása is növelte.

Túl a mélyponton

A magyar gazdaság májusra már valószínűleg túljutott a dekonjunktúra mélypontján.
Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy a 2001. negyedik negyedévi 3,3 százalékos bővülés után az idei első negyedévben csak 2–2,5 százalékkal növekedett, de a második negyedévi ütem már 2,5–3 százalék körül lehet. Az export és a magánberuházások 2001 közepétől 2002 elejéig lényegében stagnáltak. Ezzel is összefüggésben az ipari termelés 2001–2002 fordulóján enyhén mérséklődött, idén az első negyedévben azonban már összességében, ha minimálisan is, de meghaladta a 2001. első negyedévit; ez kizárólag a márciusi szerény növekedésnek volt köszönhető, hiszen a januári csökkenés és a februári stagnálás következtében az első két hónapban még a tavalyi alatt volt a termelés színvonala. Az építőipari termelés gyors növekedését elősegítette a jó februári időjárás és néhány nagy állami építkezés, mint a Nemzeti Színház és a Budapest Sportcsarnok.

Romlott a versenyképesség

A magyar dekonjunktúra azonban nemcsak a világgazdaság megtorpanásával, hanem – bár kisebb részben – a forint rendkívül erőteljes felértékelődésével és a bérköltségek emelkedésével is összefüggött.
A forint 2001-ben éves átlagban 1,3 százalékkal értékelődött fel nominálisan az euróhoz képest. A reálfelértékelődés azonban az unióban kialakultnál jóval magasabb hazai infláció miatt sokkal nagyobb: több mint 7 százalék. Ez igaz fogyasztói árszinten – ami főleg az idegenforgalmat befolyásolja –, s igaz a feldolgozóipari belföldi értékesítési árakon számolva is. Ha pedig a bérköltségek emelkedését is figyelembe vesszük, azt látjuk, hogy nemzetközi versenyképességünk tavaly mintegy 10 százalékkal romlott. Ez valamennyi exportőr és a hazai piacon importtermékekkel versenyző cég helyzetét rontotta és rontja.

A foglalkoztatás a múlt év közepe óta folyamatosan mérséklődik, a munkanélküliség 2002 elején enyhén emelkedni kezdett. Mindez összefügg azzal, hogy a dekonjunktúra miatt a feldolgozóipari kisebb cégek egy része nehéz pénzügyi helyzetbe kerül. Javul a helyzete viszont számos építőipari, kereskedelmi és ingatlanpiaci vállalkozásnak.
Az infláció 6 százalék alá csökkent. A lassulás azonban részben egyes árnövelő lépések halasztásával, részben a 2001 végére nagyon alacsonyra esett világpiaci olajárral függ össze. (Mint ahogyan a meglepetést keltő áprilisi, 6 százalék fölötti inflációnak is az olajár-emelkedés az egyik oka.)

Mit tesz az új kormány?

Kérdés, hogy a választások nyomán idén mi változik és mi folytatódik a gazdaságpolitikában?
Az új kormány valószínűleg kevésbé fog mesterséges és piacidegen antiinflációs eszközöket használni, de a belföldi fogyasztói energiaárak rendbetételének elkezdését a jövő évre halasztja. Nem tartja kívánatosnak a forint további nominális felértékelődését, de idén a reálfelértékelődés már a jelenlegi nominális árfolyam fennmaradása esetén is nagyon jelentős. Elkezdi átrendezni a költségvetési és szociálpolitikai prioritásokat, miközben a fiskális expanzió idén is jelentős lesz. Folytatja és kiszélesíti az előző kormány által megkezdett jövedelemátrendezést az állami alkalmazottak javára. Kevésbé fog beavatkozni a mikrogazdasági folyamatokba, az egyes cégek üzleti tevékenységébe. Privatizálni fog, mégpedig néhány olyan ponton is, ahol az elmúlt években inkább államosítás történt. Átláthatóbbá és normatívabbá teszi az üzleti szférának juttatott támogatásokat.

A kormányváltás tehát az idei makrogazdasági mutatókat kevéssé érinti. Ebben az évben összességében folytatódik a gazdasági lassulás, de az év második felében exporthúzta élénkülés kezdődhet. Az Európában csak lassan javuló piaci helyzetben azonban a magyar kivitel volumene csak a korábbinál lényegesen mérsékeltebben, körülbelül 4 százalékkal tud bővülni. Ezzel szemben a gyors belföldi keresletnövekedés miatt a behozatal lényegesen gyorsabban, mintegy 8 százalékkal emelkedik. Az áruforgalmi mérleg hiánya így a tavalyi 3,7 milliárd euróról körülbelül 5 milliárd euróra, a folyó fizetési mérleg deficitje 1,2 milliárd euróról mintegy 2,5 milliárd euróra nő. Az idegenforgalom aktívuma idén – részben a tovább erősödő forint miatt – már nem nő tovább. A külföldi működő tőke önmagában nem, de tulajdonosi hitelekkel és az állampapírokba menő pénzbeáramlással együtt bizonyosan elégséges lesz a folyó deficit fedezéséhez.

Nem csökkenő infláció

A választási ígéretek teljesítése nyomán a lakossági jövedelmek gyors növekedése várhatóan még tovább élénkül. A végrehajtott, illetve bejelentett intézkedések alapján idén a költségvetési szférában 25 százalék, az üzleti szférában 13 százalék körüli, összességében mintegy 17 százalékos bruttó béremelkedés prognosztizálható. A keresetek reálértéke legalább 10 százalékkal, a nyugdíjak reálértéke mintegy 13 százalékkal javul. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme körülbelül 9 százalékkal bővül. A fogyasztás körülbelül 6 százalékkal emelkedik.

A magyarországi inflációs folyamatokat 2001 tavaszától kezdve nem csak gazdasági események befolyásolják: egyre nagyobb szerephez jutottak politikai, választási megfontolások is. Ennek nyomán az infláció – feltehetően az áprilisi adatok ellenére is – az év közepéig 5 százalék körülire mérséklődik. Ezt követően azonban – részben az alacsony bázissal összefüggésben – 5 és 6 százalék közötti ingadozás várható. Egyrészt július 1-jétől sor kerül az üzemanyagok jövedéki adójának emelésére, másrészt szerény lépésekkel – eleinte valószínűleg csak a termelői áraknál – megkezdődik a belföldi energiaárak közelítése az unió átlagához.

A keresetek emelkedése költség- és keresleti oldalról is áremelő hatású; a márciusit meghaladó, 6,1 százalékos áprilisi inflációnak is feltehetően ez volt az egyik oka. A fagykárok miatt várhatóan magas gyümölcsárak közvetlen hatásuknál jobban növelik az inflációs érzést. A forint reálfelértékelődése ugyan kedvezően hat a tartós fogyasztási és a ruházati cikkek árszínvonalára, de az infláció 2002 átlagában és az év végén így is 5,7 százalék körül valószínűsíthető, sőt 2003-ra is hasonló fogyasztói árszínvonal-növekedés vetíthető előre.
Az állami és az önkormányzati fejlesztések lendületesek, az üzletiek azonban várhatóan csak az év második felében kezdenek emelkedni. Tovább bővül azonban a lakásépítés. Az idei beruházásnövekedés 5 százalék körüli lesz.

Folytatódik a költekezés

Az államháztartásban súlyos nehézséget okoz, hogy egyszerre kell eleget tenni a leköszönt kormány eredeti, valamint a választások előtt és után hozott pótlólagos kiadásnövelő döntéseinek és az új kormány vállalásainak. Ezért elkerülhetetlenül folytatódik az erőteljes költekezés.
Az ígéretek szerint lényegesen javul a költségvetés átláthatósága. Jogi megoldást kell találni arra, hogy a 2000-ben jóváhagyott 2002-es költségvetés számai igazodjanak a valósághoz.

A hivatalos államháztartási deficit 2002-ben kissé nő, a GDP 3,7 százaléka körül lesz. Az elkövetkező hónapokban azonban minden bizonnyal napirendre kerül az EU-módszertannak megfelelő államháztartási elszámolásokra való áttérés, ahol az eddigi „kreatív könyvelés” keretében eltüntetett deficit is megjelenik. A korrigált – a valós helyzetet jobban tükröző – államháztartási hiány 2002-ben a GDP legalább 5,5 százaléka lesz, de ennél magasabb is lehet, ha az átcsoportosítások elmaradnak; ebbe az irányba hat az is, hogy az első három hónapban tapasztalt ütemű költekezés és kötelezettségvállalás április–májusban is folytatódott. Így a költségvetési expanzió 2002-ben is jelentős mértékű.

A kialakuló hiány finanszírozható – már csak azért is, mert az erős forint és a kamatkülönbség miatt nagy a külföldi érdeklődés a magyar állampapírok iránt –, ugyanakkor az államháztartási hiány túl magas. Emiatt a következő években – az EU más mai és jövendő tagországaihoz hasonlóan – Magyarországon is költségvetési konszolidációra lesz szükség. Csak így érhető el, hogy az állam ne vonja el a hitelforrásokat a beruházások elől, a költségvetési politika támogassa az antiinflációs célokat, s az ország igazodjon az EU-tagságból fakadó követelményekhez. Ez komoly állami eltökéltséget feltételez, de a növekedés forrásaiból a feladat különösebb feszültségek nélkül megvalósítható.

Várható teljesítmény

A nagyobb súlyú, de csak lassan bővülő export és a gyorsan növekvő, de az ipar számára kisebb jelentőségű fogyasztói kereslet nyomán az ipari termelés már márciustól kezdve enyhén emelkedik, azonban az év egészében is csak körülbelül 3 százalékkal bővül.
A tavalyi komoly növekedés után enyhe csökkenés valószínűsíthető a mezőgazdaságban, és enyhe növekedés a szállításban. Igen gyorsan – mintegy 10 százalékkal – emelkedik az építőipar teljesítménye, számottevő növekedés várható a kereskedelemben, a távközlésben és az ingatlanszektorban. Így a GDP az év első felében 3 százalék alatti, de az év második felében 3,5 százalék körüli, 2002 egészében pedig várhatóan 3,2 százalékos ütemben bővül. A foglalkoztatottak száma 0,5–1 százalékkal mérséklődik.
A pénz- és tőkepiacokon továbbra is ellentmondásos lesz a helyzet. A kamatok lényegében már stagnálnak. Stabil politikai környezet kialakulása nyomán a forint árfolyamát összességében valószínűleg nagyjából változatlanul tartja az év második felében élénkülő növekedés, a romló egyensúly és a számottevő kamatkülönbség. Az árfolyam további erősödése összehangolt fiskális és kamatpolitikával, illetve verbális intervencióval valószínűleg megelőzhető. Ha mégsem, a további nominális felértékelődést célszerű megakadályozni. Így is a fajlagos bérköltség alapján számított nemzetközi versenyképesség két év alatt a nemzetgazdaság egészében közel 25 százalékkal, a versenyszféra bérdinamikája alapján pedig 18 százalékkal romlik. Ez rendkívül sok.

A magyar gazdaság teljesítménye szempontjából az igazán nagy kérdés az, hogy a világgazdasági konjunktúra javulása nyújtotta lehetőségek kihasználását mennyire nehezíti meg az erős forint és a növekvő bérköltségek okozta versenyképesség-romlás. Pontosabban ennek negatív hatását a kínálati alkalmazkodóképesség javításával, a termelékenység növelésével, a tőkevonzó képesség erősítésével milyen mértékben és sebességgel sikerül ellentételezni.

Karsai Gábor

Megjelent a Piac és Profit júniusi számában