Mi nyaralunk, az üzlet nem!

Megjelent a Piac&Profit júliusi száma, benne többek között hasznos tanácsokkal, hogyan lehet nyugodtan magunk mögött hagyni az üzletet a szabadság idejére. Elemezzük, milyen terheket jelent majd a jövő évi költségvetés a kkv-knak, foglalkozunk a távközlési adó gyakorlati hatásaival illetve az induló vállalkozások „3F"-jével.

Címlapon: mi nyaralunk, az üzlet nem!

Vannak dolgok, amelyeken akkor is rajta kell tartania a szemét egy cég vezetőjének, ha éppen nyaral. Szerencsére ma már, bárhol legyünk is, folyamatosan informálódhatunk a világ dolgairól éppúgy, mint saját cégünk ügyeiről és pénzügyeiről, s ha muszáj, akár még távmunkát is végezhetünk. Igaz, a nyaralás nem erre való, ezért inkább próbáljunk meg valóban kikapcsolni és kikapcsolódni. S hogy ez valóban sikerüljön, ahhoz szeretnénk összeállításunkkal egy kis segítséget adni.
Tovább a cikkhez...

Költségvetés 2013: jogos a félelem az újabb adóterhektől!

A jövő évi adótörvény-változások és az esetleges új adónemek sem ismertek még, a 2013. évi költségvetés tervezetét viszont már tárgyalja a parlament. A büdzsé tervezett bevételei viszont kétségesek, és félő, hogy a be nem folyt összegek pótlása érdekében megint csak a vállalkozásokat találja meg a kormányzat: tőlük akarja majd beszedni a költségvetésből hiányzó összegeket.
Tovább a cikkhez...

Távközlési adó: nem halunk bele?

A hazai kis- és középvállalatok már nem terhelhetők tovább. Ezt a kört a legapróbb költségnövekedés is súlyosan érintheti, így az új távközlési adó is. Néhány kisebb cég kénytelen lesz további megszorításokra, de ez nem fog érződni az országos statisztikákban. Elképzelhető, hogy a szolgáltatók eltérő üzletpolitikájának következtében megéri átszerződni.
Tovább a cikkhez...

Induló vállalkozások: 3F

FFF: friends, famlilies, fools, azaz a barátok, a család és a bolondok adnak pénzt egy vállalkozás megkezdéséhez, szól a mondás. Az üzlet beindítása a világon sehol nem egyszerű. Magyarországon is vannak lehetőségek, csak kevesen tudnak élni velük.
Tovább a cikkhez...

Rio+20-csúcskonferencia: plusz vagy mínusz?

Hiába tettek 513 milliárd dolláros ígéreteket a tárgyaló országok, zöld aktivisták mégis kész átverésnek nevezték a nemzetközi klímapolitikai tárgyalások újabb fordulóját. Inkább csak általános célkitűzések deklarálására futotta a riói résztvevőknek, mintsem a megvalósítás tételes és határidőkhöz kötött kidolgozására.
Tovább a cikkhez...

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo