Mi elé nézünk 2025-ben?

Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.

„A központi bankok világszerte összehangolt erőfeszítéseket tettek a megélhetési költségek és az inflációs kihívások megfékezésére. Az esetleges fenntartható növekedéshez való visszatérést illetően korábban óvatos optimizmus mutatkozott, most azonban egy várakozó fázisban vagyunk. A KPMG ugyanakkor a világot jelenleg fenyegető bizonytalanság ellenére úgy látja: számos nemzet szeretne visszatérni egy stabilabb pályára – ez pedig 2026-ra megvalósítható az együttműködés és az elszántság révén, amellyel leküzdhetik az előttünk álló akadályokat” – magyarázza a jelentés részleteit Rózsai Rezső, a KPMG ügyvezető igazgatója.

A költségvetési politika ösztönzőbb lehet

A Covid gazdasági hatásait enyhítő gazdasági mentőcsomagok mára kifutottak, ugyanakkor a piaci szereplők újabb ösztönzőkre számítanak. A kiadások legnagyobb növekedése a nyugdíjak, az egészségügy és a honvédelem területén várható. Az adókedvezményeket az USA-ban várhatóan teljes egészében meghosszabbítják; azt egyelőre nem tudni, hogy a nem amerikai székhellyel rendelkező multinacionális vállalatokkal hogyan bánnak majd.

A politikai és üzleti vezetők most vékony kötélen táncolnak. A KPMG friss előrejelzése szerint számos központi bank, köztük az amerikai jegybank figyelme is elmozdul az infláció elleni harctól a gazdaság puha leszállásra való felkészítése felé. Az árstabilitás és a foglalkoztatás kiegyensúlyozása a GDP-növekedés elfojtása nélkül monumentális kihívást jelent. Az alacsonyabb kamatlábakból származó hátszél a cégek és a fogyasztók számára előnyös lesz, és valószínűleg fellendíti a fúziós és felvásárlási tevékenységet. A politikai bizonytalanság, a vállalatellenes hangulat és a protekcionista politika viszont visszafoghatja a legnagyobb, határokon átnyúló ügyleteket.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo