Mexikóba megy a váci IBM gyár, 450 dolgozót érint

Az IBM váci gyárában az elbocsátások az üzemi tanáccsal, illetve a szakszervezettel konzultálva fokozatosan zajlanak le a gyártási tevékenység 2024 első negyedévében tervezett befejezésig; a termelést Mexikóba helyezik át, a váci alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják - közölte a társaság.

A cég jelezte: folyamatosan felülvizsgálja termékei gyártásának leghatékonyabb módját, a gyártás javasolt áthelyezése ennek az eredménye.

Itt hagynak minket (Fotó: Pixabay)
Itt hagynak minket (Fotó: Pixabay)

A társaság egyidejűleg kiemelte: továbbra is elkötelezett magyarországi ügyfelei iránt, és itteni eladásai növelésére összpontosít.

Közölték azt is: a gyár bezárásáról időben tájékoztatták az alkalmazottakat és az érintett beszállítókat, bérbeadókat, valamint a helyi és más illetékes hatóságokat.

A cég tájékoztatása szerint az IBM Storage termékportfólió nagy részét már most is gyártják a közép-amerikai országban, így már rendelkeznek a szükséges gyártási szakértelem nagy részével.

Az IBM váci gyárban 2022 végén a nyilvánosan elérhető céginformációk szerint 448-an dolgoztak. A cég közleményében jelezte, hogy az alkalmazottak egy részét más IBM-egységekhez irányítják, akik otthonról fognak dolgozni, de pontos számokkal nem szolgáltak.

Rámutattak, hogy az IBM a váci gyártóbázis bezárása után is számottevő jelenléttel rendelkezik Magyarországon. Budapesten nemrég nyitották meg új irodájukat - emlékeztettek. Az IBM Shared Service Center magas hozzáadott értékű szolgáltatásokkal segíti a vállalat globális működését kognitív üzleti folyamatok, a HR, a pénzügy, a beszerzés, az adminisztráció, a digitalizáció és az IT fejlesztések területén.

Az IBM 1996-ban kezdte meg működését Vácon, a Zollner Electronic Kft.-től bérelt üzemcsarnokban, ahol nagy kapacitású háttértárolókat gyártottak a világpiacra.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo