Megvan, hova özönlik a friss tőke

Márciusban 2,6 százalékkal, azaz 256 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a mind a fejlett, mind a fejlődő tőzsdéken kisebb emelkedést láthattunk, ezzel szemben a hazai börze esett. A devizapiacon a forint az euróhoz képest némileg gyengült, de a dollárhoz képest erősödni tudott - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

A részvényalapoknál tőkekiáramlást figyelhettünk meg az elmúlt hónapban. Ennek nagysága 2,5 milliárd forint. Az árfolyammozgások sem alakultak kedvezően, így összességében a részvényalapok vagyona 1,6 százalékkal csökkent.

A tőkevédett alapok esetében tőkebeáramlás volt tapasztalható, amely elérte a 3 milliárd forintot. Ennek oka mindenekelőtt egy új alap megjelenése volt, így elmondhatjuk, hogy újra élet költözött a kategóriába. A nettó eszközérték 5,8 százalékkal nőtt, de természetesen a nagy növekedés mögött az alacsony bázist kell keresni elsősorban.

Az abszolút hozamú alapok esetében tőkekiáramlás volt 5,2 milliárd forintos értékben. A hozamok sem alakultak pozitívan, így 1,2 százalékos csökkenés jelentkezett a kategória vagyonában a hónap során. A vagyon 1.000 milliárd alá csökkent, de ha a trendet vesszük figyelembe, akkor hamarosan véglegesíti magát a kategória az ezer milliárdosok klubjában.

A származtatott alapok esetében ebben a hónapban tőkekiáramlás volt, igaz mindössze 0,2 milliárdos értékben. Azonban a hozamok nem alakultak kedvezően, így a kategória vagyona 3,5 százalékkal csökkent a hónapban.

Az ingatlanalapok esetében közel kétmilliárdnyi tőke távozott a hónap során. A hozamokra az ingatlanalapoknál természetesen most is lehetett számítani. Végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 1,1 százalékkal lett több a második legnagyobb kategóriánál.

Az árupiaci alapok esetében 1,2 milliárdnyi tőke távozását láthatjuk. A hozamok kedvezőbben alakultak, de a vagyonváltozás így is a negatív tartományban maradt -0,9 százalékkal.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban tőkebeáramlás volt tapasztalható 28,6 milliárdos értékben. A vagyon 3,2 százalékkal nőtt a hónap során.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo