Megtört az ingatlanpiac lendülete

Bár egy rövidebb lejtmenet után igen biztatóan indult 2024, a KSH és az MNB friss jelentései egyaránt arról vallanak, hogy nyárra valamelyest megtört a lendület a lakáspiacon. A második negyedévben megállt a forgalom növekedése, s a használt lakásoknál ismét kissé csökkent a reálár-szint.

Nagyszabású konferenciát rendez november 21-én
a Klasszis Média Budapesten.
Nyugdíjszerviz Lakhatás 2024 – A nyugdíjmegtakarítások jövője
Jöjjön el és hallgassa meg a téma legjobb szakértőit, a Piac és Profit Nyugdíjszerviz podcastjának állandó résztvevőit, valamint a szektort ismerő elemzőket.
Részletek és jelentkezés >>>

Ugyan a mintegy másfél éves hanyatlás 2023. IV. negyedévére ismét növekedésbe fordult, nehéz évet zárt tavaly a hazai lakáspiac: az adásvételek száma 24 százalékkal múlta alul az egy esztendővel korábbit. A KSH friss jelentése szerint a kilábalás idén január-márciusban igen dinamikusan folytatódott, s együtt haladt a használt és az újépítésű piac. Míg az előbbi éves összevetésben 38,3 százalékkal, az utóbbi 47,6 százalékkal tudta növelni a forgalmát. Ám a második negyedévre – az eddig feldolgozott adatok szerint – megtört ez a szinkron.

Míg a használt lakásoknál megtorpant a növekedés, az újak forgalma lendületesen tovább emelkedett. Április-júniusra 24,9, illetve 69,2 százalékos bővülést regisztráltak az előző évi igen szerény bázishoz képest. E jelentős különbségnek, illetve az új lakások tavaszi látványos kelendőségének Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint oka lehet a kínálat hullámzása is. Az év elején a nagy beruházók számos új projekt indítását jelentették be, melyek leendő lakásai ekkorra válhattak piacéretté.

Rétegződik a főváros agglomerációja
Rétegződik a főváros agglomerációja
Fotó: Depositphotos

A forgalom alakulását tükrözte az árak változása is. Tavaly összességében 7,1 százalékos éves drágulást regisztráltak, ami – tekintettel a magas inflációra – reálértéken 8,8 százalékos árcsökkenésnek felelt meg. 2024 első negyedében a megugró kereslet húzta magával az árakat is, ami az előző negyedévhez képest 7,9 százalék nominális, azaz 6,6 százalék reáldrágulást jelentett. Ezzel szemben a második negyedévben a tavaszi megtorpanás nominálisan az árak stagnálását (+0,2 százalék), reálértéken pedig a csökkenését (-1,2 százalék) hozta. E visszaesésben a használt lakásoké (-1,3 százalék) volt a főszerep, míg az újak (0,2 százalék) tartották az értéküket.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo