Mégse annyira siralmas a helyzet az ingatlanpiacon?

Amióta 2022 második negyedében először csökkent a kereslet, a hazai lakáspiac fő kérdése az, hogy mi lesz a fordulatból: válság vagy csak megtorpanás, s magával ragadja-e az, az árakat? Ennek megválaszolásában nyújthat segítséget az Eurostat legfrissebb lakáspiaci statisztikája, ami közölte számos európai ország tavalyi, igaz egyelőre előzetes forgalmi eredményeit. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint ez a kitekintés segítheti a tavaly indult hazai piaci hullámzás reálisabb megítélését is.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A nemzetközi összevetés hazánk sajátos forgalmi mozgását is jobban kiemeli. Január-márciusban, amikor – az előző negyedévhez képest – szinte mindenhol csökkent a forgalom, Magyarország páratlan, 39 százalékos növekedést ért el. Ám július-szeptemberben már a legnagyobb negyedéves visszaesést (-20,7 százalék) mutatta. Az év utolsó negyedében pedig csak azért nem lett ismét negatív listavezető a -14,5 százalékos eredményével, mert Finnország egy kiemelkedő 27,1 százalékos visszaesést produkált.

Mindebből leszűrhető az is, hogy a honi piac rövidtávú hektikussága könnyen kelthet rosszabb érzeteket, mint amit az alapvető változások valóban indokolnának. Ahogy a számok mutatják: bár 2022 második felét már leginkább a „lakáspiaci aggodalom” jellemezte, az éves forgalom még mindig meghaladta a 2015-2021-es évek átlagát, s az árindex is 16,5 százalékos növekedést jelzett az utolsó három hónapra a megelőző évhez képest. Ugyanakkor tény, hogy a statisztika még nem mutatja 2023. I. negyedévének eredményeit, amelyek kapcsán viszont a szakértők már éves szinten 40-50 százalékos visszaesést prognosztizálnak. Ám ez az összevetés is csalóka lehet, ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője emlékeztet: egyrészt az év kezdete mindig relatíve alacsony forgalommal jellemzett időszak, másrészt 2022 első negyedében az akkori kivételes körülmények extrém magas forgalmat hoztak, így azzal összevetve még egy jó közepes eredmény is nagyon gyengének látszódhat. Ő most inkább azt tartja iránymutatónak a számok közül, hogy egyelőre nincs jele olyan radikális és elhúzódó keresletcsökkenésnek, ami az árak beszakadásával is járhatna. Arra számít, hogy „a lakások jelenlegi túlértékeltsége nagy megrázkódtatás nélkül is belátható időn belül eltűnhet. Ehhez hozzájárulhat az árak stagnálása, esetleg enyhe csökkenése mellett az is, ha újra elindul a reálbérek növekedése, s lesznek újra vonzó hitelkamatok is. Egy ilyen háttérrel az emberek már könnyebben belevághatnak egy-egy lakásprojektbe, s azzal megint lendületet kaphat a piaci kereslet is.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo