Meglepő számok a boltokból: nagyot esett egyes termékek ára

Több élelmiszer olcsóbb lett, a szolgáltatások viszont drágulnak.

Mint írták, az árrésstop eleve nem volt alkalmas az élelmiszerárak kordában tartására. A valódi probléma ugyanis nem a kereskedelmi árrés, hanem az élelmiszer termelők és beszállítók felől érkező költség alapú árnyomás. Emiatt az árrésstopnak tartós pozitív hatása nem is lehetett, káros hatásai viszont a vásárlókra ütnek vissza. A nagy élelmiszer láncok a veszteségeik miatt nem tudnak igazán jó akciókat indítani és fejlesztéseket végrehajtani, a kisebbek boltok forgalma pedig visszaesik, mert a mesterségesen nyomott árak miatt a vevők inkább a nagy láncokba járnak vásárolni.

„A közeli jövőben megtapasztalhatjuk annak következményeit is, hogy az árrésstop miatt kiskereskedelem elvesztette az eszközeit a piaci feszültségek tompítására. A szektor egy eleve torzított árszerkezettel, és emiatt a rendszerbe beépített rugalmatlansággal néz szembe az előtte tornyosuló kihívásokkal, például a tej- és tejtermék lánc feszültségeivel, vagy a készülődő energiaválsággal” – tette hozzá Kozák Tamás a szövetség főtitkára. 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo