Megerősödtek a munkavállalók jogai

A Munka törvénykönyvének január 1-jével hatályba lépett módosítása révén a munkavállalók hatékonyabban érvényesíthetik jogaikat. Több esetben a munkaadónak kell bizonyítania, hogy jogszerűen járt el, és a joggal való visszaélés esetén például a bíróság visszahelyezheti állásába a munkavállalót. Mindezek miatt sok esetben a munkáltatóknak intézkedéseik előtt fokozott körültekintéssel kell eljárniuk – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.

A munkaviszony alapesetben az apasági és szülői szabadság, valamint a hozzátartozó gondozása céljából igénybe vett munkaidőkedvezmény ideje alatt sem szüntethető meg.

„Figyelemre méltó újdonság az is, hogy a munkavállaló kérésére a munkáltató köteles megindokolni a munkaviszony megszüntetésére irányuló nyilatkozatát, még indokolási kötelezettség hiányában – próbaidős, vezető állású vagy nyugdíjas munkavállaló esetén – is, ha a munkavállaló arra hivatkozik, hogy a felmondás a gondozási célú munkaidőkedvezmény, az apasági, szülői szabadság, a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság igénybevétele vagy a kiszámíthatóbb és rugalmasabb foglalkoztatás iránti kérelme miatt történt. A felmondás bíróság előtt megtámadható, és a munkavállaló kérheti a visszahelyezését is" – emelte ki dr. Óváry-Papp Nóra.

Jelen állás szerint az irányelvek implementációja Lengyelországban és Csehországban még nem történt meg, Szlovákiában részlegesen megtörtént.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo