Az apák szerepéről szóló közbeszéd az elmúlt évtizedekben látványosan megváltozott – és ez immár nem csupán érzet, hanem mérhető valóság. Egy nemzetközi kutatás adatai szerint az apák gyerekeikkel töltött ideje az elmúlt fél évszázadban közel megnégyszereződött: az 1965-ös napi 16 percről mára közel 59 percre nőtt. A Lausanne-i és Genfi Egyetem kutatói pedig pár éve kimutatták, hogy az apa jelenléte – annak minősége és rendszeressége egyaránt – közvetlen hatással van a gyerekek érzelmi biztonságérzetének kialakulására. Amit a tudomány érzelmi szabályozásnak nevez, azt a hétköznapi ember egyszerűbben fogalmazza meg: hogy van valaki, akire lehet számítani.

Az Allianz most arra volt kíváncsi, hogy ez a globális folyamat hogyan csapódik le a magyar társadalomban, és hogy az apaképről vallott nézeteink mennyire függenek attól, hogy melyik generációhoz tartozunk. Az eredmények egy markáns törésvonalat rajzolnak ki: ugyanarról a szerepről gyökeresen mást gondol az, aki hatvan felett van, és az, aki negyven alatt.

Az apaszerep, ahogy ma látjuk

Az Allianz által készített reprezentatív felmérés szerint a fiatalabb korosztályok az apai szerepet ma már az érzelmi jelenlétre és a példamutatásra alapozzák, az idősebb generációk szemében azonban ez a szerep nagyrészt még ma is inkább az anyagi biztonság megteremtéséről szól. De a magyarok többsége szerint az apák egyre inkább az anyákhoz hasonló szerepet töltenek be: minden negyedik válaszadó szerint aktívabban vesznek részt például a gyereknevelésben, és minden ötödik válaszadó gondolta úgy, hogy ebben egyre inkább egyenrangúak az édesanyákkal, és érzelmileg is jelen vannak a családban. Azt, hogy az apák szerepe egyáltalán nem változott, a 60 év felettiek 30 százaléka gondolja – a 40 év alattiak körében ugyanezt csupán 7 százalék vallja. Vagyis a fiatalok 93 százaléka szerint a változás valós és érzékelhető.