Már a közeli jövőben sem kizárt, hogy a társadalmi feszültségek miatt a radikalizálódás kifut a politikai elit kontrollja alól - mondta szó szerint Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke a IV. pénzügyi csúcsként meghirdetett konferencián. A Hungarian Business Leaders Forum és az ICEG Európai Központ közös rendezvényén augusztus 28-án a kihívásokról és a nagy áttörésekről értekező előadók közül kétségtelenül a volt kancelláriaminiszter tette a legmeghökkentőbb megállapítást az iménti kijelentésével, mert hiszen jóformán forradalomról, népi forrongásról érvelt a jelenlegi kormányzat politikájának következményeképp. Stumpf egyébiránt sorrendben is csak a második alaphangot adta meg, az elsőt Bokros Lajos, a Horn kormány pénzügyminisztere vállalta, elsőként előadást tartva a pénzügyi csúcstalálkozón.

Igyekezett, de csak módjával sikerült betartania a CEU professzorának saját vállalását, azt, hogy a konvergencia programról nem értekezik, a reformokról viszont annál inkább. Ugyanis elhangzott egy dícséret Bokrostól, annak deklarálása, hogy a konvergencia olyan dokumentum is, mely elismeri, hogy baj van, mégpedig nagy baj, s ilyenformán a valóságról szóló információkat tartalmaz: a 2000. év utáni első évtized elveszett a magyar fejlődés szempontjából. Ám megállhat az egyensúlyromboló növekedés, vége lehet a kívánságműsor gazdaságpolitikának, annak a felfogásnak és gyakorlatnak, mely figyelmen kívül hagyta a közgazdaság törvényeit, összefüggéseit, szakmai szempontjait. Az elmúlt 8 év voluntarista gazdaságpolitikájának árát valóban megfizetni vagyunk kénytelenek azáltal is, hogy az alacsonyabb növekedés, nagyobb infláció és romló életszínvonal időszaka kezdődik.  

Bokros Lajos eredendően a közpolitikáról, annak forradalmáról kívánt előadást tartani, s időnek utána ezt meg is tette. A társadalom egészét érintő kormányzati döntéseket sorol e gyűjtőfogalom alá a CEU professzora, hozzátéve, hogy szakmailag összehangolt eszközök rendszerét és érdemi társadalmi párbeszédet is elemi feltételnek tart a fejlődéshez. De mert a két forgalom - a politics és a policy - összekeveredik a magyar gyakorlatban, az sem meglepő, hogy az elmúlt tíz év is a folyamatos valóságtagadással, a társadalom félrevezetésével, a közgazdasági és jogi kultúra hanyatlásával telt el. A politikai és szakmai felelősség elporladása kiegészült a befelé forduló parlagi kultúrával, egyszerűen nem figyelünk a többi országra, az ottani történésekre, s lenézzük a máshol folyó reformokat. Ezért alapvető a közpolitika becsületének a megteremtése, mely egyet jelent a folyamatos szerkezeti reformokkal. A kormányzati retorikának is végre a részévé vált - tette világossá Bokros -, hogy a reformok célját is megfogalmazzák. Azt remélik, hogy a közszolgáltatások minősége javul, a hozzáférés esélyegyenlősége megteremtődik, a szolgáltatásokat költség-hatékonyan állítják elő, egyensúlyba kerül az öngondoskodás és az állami kényszer-szolidaritás.

A felsőoktatásról külön is megemlékezett Bokros Lajos, a mai kurzus javára írva, hogy megint polgárjogot nyert a tandíj bevezetésének ügye. De azt sem árt látni, hogy a tandíj szükséges, ám nem elégséges a felsőoktatás reformjában. Alapvető lenne, hogy megszüntesse a kormányzat a fejkvóta típusú finanszírozást, ha ugyanis a diákszám alapján automatikusan jár a pénz, akkor csak roppant káros mennyiségi növekedésre lehet csak ösztönözni. Teljesen fölösleges a közalkalmazotti jogállás és az ezzel kapcsolatos bérszabályozás is. A felsőoktatási törvényt - egészítette ki indítványai sorát Bokros Lajos - ismét meg kell változtatni, elérve, hogy a szenátusok gazdasági döntéshozatali jogát vonják vissza. A tulajdonosnak kell elsődleges szerepet adni a gazdasági döntésekben is. Komoly probléma, hogy eleve túlméretezett a felsőoktatás, s egyre rosszabb minőségű diplomákat adnak a végzősöknek. Következésképp sok képzőhelyet egyszerűen be kell zárni, például oly módon is, hogy külön csődtörvényt kap a felsőoktatás. A volt pénzügyminiszter az egyetemek, főiskolák gazdasági tanácsai helyett tulajdonosi irányító testületeket tart kívánatosnak. A fejkvóta finanszírozás helyett pedig a fenntartók a fizikai infrastruktúrát működtessék a pénzükkel. A tandíj arra lenne jó, hogy fedezze a tanárok fizetését, azaz folyó költséget és nem tőkeköltséget kellene finanszírozni így. A szenátus legyen a tanszabadság letéteményese, a rektor és környezete pedig a tanárokról, javadalmazásukról döntsön például.  A hallgatók ugyancsak rendszeresen és kötelezően értékeljék a tanárok teljesítményét, a pénzükért - a tandíjért - követeljenek. A diákok minősítésének pedig legyen következménye is. Bokros szerint jelenleg igen sok intézményben szerzett jogok alapján tanítanak, többletteljesítmény nélkül, akár évtizedeken át. A CEU professzora nem is tagadja, nagyon durva az a javaslata is, hogy minden hazai egyetem és főiskola csak nemzetközi akkreditáció alapján működhessen, különben nem lesznek versenyképesek.

Az előadó az egészségügy átalakításának módjáról ugyancsak részletesen beszélt, megjegyezve, hogy a kormányzat a gyógyítás területén is késznek mutatkozik olyan eretnek elképzelések megvalósítására, mint amilyen az oktatásban a tandíj. A vizitdíj is csak szükséges, ám messze nem elégséges eszköze az egészségügy átalakításának. Bokros gyakorta emlegetett vesszőparipájára, a potyautasok kizárására itt is kitért, utalva arra, hogy akik nem fizetnek, azok - a baleseti sürgősségi beavatkozás kivételével - valóban ne jussanak hozzá az ellátáshoz. A kormányzat még mindig nem elég bátor, ugyanis - fejtegette az előadó - az alapellátást a potyautasnak is odaadná. Az, aki nem fizet, illetve aki önhibáján kívül nem tud fizetni, nem ugyanaz a kategória. Ez utóbbiakon valóban segíthet az állam, illetve az a szociális háló, amely erre a célra hozandó létre. Az ingyenes kórházi és gyógyszerellátás ugyancsak megszüntetendő, ugyanis ingyenesség egyszerűen kiszívják a támogatásra szánt pénz legalább 90 százalékát a rendszerből.  Bokros úgy véli, hogy a gyógyító személyzet esetében is fölösleges a közalkalmazotti jogállás.

A Horn kormány pénzügyminisztere a konvergencia program egészségügyi részének az első helyére sorolja a versengő magánbiztosítók rendszerének bevezetését. Amíg ezt a lépést nem teszi meg a kormányzat, addig nem lesz minőségi változás a gyógyításban. Csak a szolgáltatók közötti verseny ugyanis nem elég, a finanszírozók versenye ugyanolyan fontos. Ugyanis a finanszírozó intézmények tudják képviselni ténylegesen az egyébként strukturálisan gyenge pozícióban lévő betegek érdekét. Bokros azonnal bevezetné az egyéni egészségbiztosítási díj intézményét, mely egyet jelentene valamilyen abszolút összeg befizetésével. Tehát értelmetlen a minimálbér kétszereséhez mért, százalékban meghatározott mértékekkel operálni, sokkal tisztább és világosabb a fizetendő abszolút összeg meghatározása. Végül pedig a gyógyítási szolgáltatásokat - fejtette ki ezen a fórumon is Bokros - többcsatornás, osztott finanszírozási rendbe kell állítani. A magán-egészségbiztosítási pénztárak életre hívása és kötelezővé tétele tartozik ide, s akik nem választanak ilyet, azok is besorolódnak majd egy pénztárba, de semmiképpen sem a mai tb-be. Az ex-miniszter szerint, ha lesznek magán-egészségbiztosítási pénztárak, akkor a gyógyító szolgáltatók szabad versennyel találják szemben magukat, s révükön a betegek is, akik jobb ellátásban részesülnek. Egyébként pedig a pénztárak nem utasíthatnának vissza pácienseket, igaz, joguk lenne a többletkockázatot látva díjat emelni a súlyosan egészségromboló életet folytató betegeknek. Ugyancsak igaz, hogy a szolgáltató sem utasíthatnak vissza beteget, amennyiben él közöttük szerződés. Amikor pedig lesznek kötelezően magán-egészségpénztárak, akkor a vizitdíj okafogyottá válik, hiszen azok önrészt alkalmaznak majd.

#page#

Bokros Lajosra - aki még külön megemlékezett a munkaerő-piaci változtatási irányokról, a többszörösen hibás minimálbér-rendszerről is - hivatkozva gondolta úgy a pénzügyi csúcs második referendumát tartó Stumpf István, hogy előállhat a mainstream doktrínákkal szemben  felvetett másfajta megközelítésekkel. A Századvég Alapítvány elnöke többes szám első személyben tette fel a kérdést: milyennek látjuk az alaphelyzetet ma?  Majd a magyar gazdaság elmúlt 16 évének folyamatos küzdelmeként aposztrofálta, hogy az állami feladatok ellátásához szükséges költségvetési bevételeket meg tudja szerezni, következésképp állandó hiányokkal és adósságokkal találta szemben magát, illetve rendszeres fiskális krízis epizódokba botlott bele. Az állandó egyensúlyhiányt a volt kancelláriaminiszter a piacok, a családok és az állam együttműködésének deficitjével is összefüggésbe hozta.

Kialakult viszont egy általános mainstream értelmezése a krízis epizódoknak. Sematikus magyarázatok születtek, például túl sok feladatot vállal magára az állam, s a gazdaság nem képes biztosítani hozzá a szükséges erőforrásokat. A mostani konvergencia programmal pedig a változatlan struktúrában működő állam olyan kiadásnövekedést kényszerít ki, ami felborítja a létrehozott egyensúlyt - utalt felvetésekre Stumpf, hozzátéve, hogy megelőzőleg sem volt egyensúly. A piaci logika rejtett dimenzióiról - az elosztó rendszerek nyújtotta szolgáltatások piacosításáról - szólva az előadó azok ellentmondásait igyekezett feltárni, kifogásolva a törekvést, hogy a közösségi szolgáltatások egyre szélesebb körét szándékoznak fizetőssé tenni. Mindeközben nem tettük fel a kérdést, vajon rendelkeznek-e a magyar háztartások olyan erőforrásokkal, hogy képesek legyenek piaci alapon megszerezni a szociális szolgáltatásokat, azaz lehet-e megfelelő, elégséges fizetőképes keresletként felfogni a családok vásárlóerejét? A piacosítás - állította Stumpf - a családok számára elviselhetetlen terheket jelenthet.

A magyar társadalom totális kettészakadásának veszélyére hivatkozott az Orbán kormány kancelláriaminisztere, mert azt látja, hogy a fiskális problémák miatt az állam kivonul a szolgáltatásokból. Véglegessé válik a leszakadó szegényréteg. Holott olyan közösségi szolgáltatás, mint az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás a fejlődő gazdaságokban a nemzeti stratégia fundamentumán erőteljes állami szerepvállalással biztosítható.  De a jelenlegi fiskális krízishelyzet kialakulása jelentős részben arra vezethető vissza, hogy a Medgyessy-féle legitimációs krízis következtében, illetve az önkormányzati választások miatt a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat igen nagy arányban megemelték. Nem társadalomfilozófiai, kormányzatfilozófiai elgondolás miatt tették meg ezt, hanem azért, mert aktuális politikai krízishelyzet volt. 

Stumpf ezek után a Gyurcsány kormányról jelentette ki, hogy a 2006-os választások megnyerése érdekében a reformok elhalasztását, a valós helyzet eltitkolását képviselte, ennél fogva a bérek és a nyugellátás nagy arányú emelése mellett jelentős állami infrastrukturális beruházások is elindultak, előidézve az államháztartás súlyos eladósodását. A jelenlegi krízishelyzet előzménye az a GDP adatsor, amely a 2000-res 3 százalékos hiánytól a jelenlegi 10,1 százalékos hiányig tart. A kormányzat nem vezeti vissza a bővített újraelosztási problémákat a teherviselés fundamentális problémáira, azaz a piacok, a család, az állam közötti erőforrás elosztására. A kormányzat - hangzott az ex-miniszter bírálata - továbbra is olyan jövedelemátcsoportosítást alkalmaz, amilyennel bizonyos cégcsoportok extraprofitját lehet biztosítani, ugyanakkor a bérből és fizetésből élők, a kis és közepes vállalkozások terhei aránytalanul nőnek, s további erőforrásokat von el a családoktól. A fiskális krízis kezelésére kialakított új egyensúly-biztosító stabilizációs program totálisan és látványosan szembe megy azzal a filozófiai megközelítéssel, amit a nemzeti fejlesztési program tartalmaz: a munkahelyteremtéssel, a versenyképesség javításával. A rövid távú lépések több alrendszerben is igen komoly kárt okoznak - szőtte tovább Stumpf István -, illetve kétségbe vonható, hogy a fiskális stabilitás jegyében született intézkedések a várt, ígért hatást érik el.

Amit nem vesz figyelembe a kormányzat, az az, hogy az évtizedek óta változatlan struktúrában működő állam kritikája leszűkül az államháztartás szerkezetének a kritikájára, s így nem definiálják azt sem, milyen államot szeretnénk, illetve ennek az államnak melyek is a feladatai. Stumpf szerint a magyar nemzetgazdaság torz struktúrája miatt alakulnak ki könnyen a fiskális krízisállapotok. A torz struktúra ellentmondása a közteherviselés és a bérek problémája. A külföldi tulajdonú vállalatok - fogalmazta meg bírálatát a volt kancelláriaminiszter - rendszerváltás utáni hasznos szerepük ellenére ma már problémát okoznak érdekérvényesítő szerepükön keresztül, mivel elérik, hogy mentesülnek az arányos közteherviselés alól, s a profitmaximalizálásuk érdekében a béreket alacsonyan tudják tartani. Kialakulhatott a kettős szerkezetű magyar gazdaság, mivel a külföldi tulajdonú vállalkozások a bőséges és olcsó forrásokra támaszkodhatnak, alacsony alkalmazotti létszámmal működnek, jövedelmüket jogsértés nélkül képesek kivonni a közfeladatok finanszírozása alól. Ugyanakkor a kis és közepes vállalkozások forrásproblémákkal, tőkeszegénységgel küzdenek, a foglalkoztatottak kétharmadát biztosítják Magyarországon, s az adóterhek mérséklését csak jogsértő módon tudják érvényesíteni. Stumpf ezen állítása alapján levonta a következtetést is, a magyar munkavállaló a teljesítményéhez képest erősen leszorított bérből él, az alacsony bér pedig alacsonyabb szintű fogyasztáshoz, végső soron kevesebb adó és járulék-bevételhez vezet, s így a közfeladatok finanszírozására is kevesebb pénz jut.

A kormányzat mostani beavatkozásai csak átmenetileg javítják az államháztartás helyzetét. A közszféra tehát finanszírozó nélkül marad, nem kap elégséges bevételt sem a tőkétől, sem a munkától. A képződő hiány egyre fokozódó adósságszolgálati terhekhez, nemzetközi pénzpiaci kiszolgáltatottsághoz vezet. Az új egyensúly program fundamentális problémája kapcsán pedig azt jegyezte meg az előadó, hogy nem ismerték fel, a fiskális egyensúllyal azonos megítélést, bánást igényel a szociális egyensúly létrehozása. A mostani folyamatok a hosszú évek óta jelen lévő feszültségeket csak erősítik, s továbbra sem jön létre a piacok-családok-állam közötti egészséges forrásmegosztás. Fundamentális probléma változatlanul, hogy a nemzeti jövedelmet változatlan mértékben engedi át a tőkének, s túlzott mértékben vonja el a munkától, szétzilálja a közigazgatást. Stumpf István jegybanki adatokat idéz, mint kifejtette, a tőkebeáramlás 11 éve alatt 18 milliárd euróra rúgott, a tőkejövedelem 55 milliárd, a tőkekivonás 41 milliárd, a nemzetgazdasági haszon legfeljebb 14 milliárd, de ennek is egy része veszteségként volt elkönyvelhető.

Ha a hatalom gyakorlói nem hajlandók szembe nézni az ismételten kiújuló egyensúlyhiány valódi okaival, akkor az állam további erodálása, lebontása várható. Az állam további leépítésére irányuló kísérletek - szögezte le az egykori kancelláriaminiszter - veszélyes zónába kerültek, mivel rombolják a közigazgatás működőképességét, meghaladhatják az állampolgári türelem határát. Már a közeli jövőben sem kizárt, hogy a társadalmi feszültségek miatt a radikalizálódás kifut a politikai elit kontrollja alól.