Az értékesítés fellendülése annak köszönhető, hogy a 2003-ban eladott 200.000 digitális kamera több mint kétszerese az előző évinek, és idén további 300 000 darab értékesítése prognosztizálható. Ennek magyarázata, hogy a magyar kormány pénzzel támogatta a magán személyek digitális kamera-beszerzéseit múlt évtől 2004 tavaszáig. Az Oktatási Minisztérium “Sulinet” programja első sorban fiatalok körében terjeszti az információs technológiát. A program keretében az állam minden magyar polgár IT-vásárlásaiból visszatérít 180 000 forintot. A digitális kamera azonban ez év márciusában kikerült a programból.
Értékben ez a piaci szegmens kb. 22,5 milliárd forintról 28,5 millárdra növekedhet 2004-ben.
A digitális kamera boom-ja ellensúlyozza a hagyományos kamera forgalmának lassú csökkenését. A tavaly eladott 120 000 hagyományos kamera 20 százalék mínusz-t jelent az egy évvel korábbihoz képest. Idén a negatív trend folytatódik, és 100 000 vagy esetleg még kevesebb darab eladására lehet számítani ebben a szegmensben.
Értékben a hagyományos kamera piaca meghaladta 2003-ban a 2 milliárd forintot, idén azonban 1,5 milliárd körül várható.
Fényképező filmekből múlt évben kb. 6 millió darabot adtak el Magyarországon, ami több mint 5 milliárd forint forgalmat jelent. A negatív trend itt is folytatódik, ahogyan egyre inkább teret hódít a digitális fényképezőgép. Ennek következtében erre az évre 5 milliárd forintnál alacsonyabb forgalomra számítunk ebben a szegmensben Magyarországon.
Még tart a digitális fényképezőgép aranykora
Idén is folytatódik a fotópiac gyors fejlődése Magyarországon. A GfK Hungária által mért három termékcsoport tavalyi 30 milliárd forintra tehető forgalma idén várhatóan 10-12 százalékkal növekszik, és az előzetes adatok szerint meghaladja a 33 milliárd forintot.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.