Még egy évet kap Gyurcsány

A különböző érdekcsoportok felől sorozatos támadásokra lehet számítani a kormányzati lépések miatt, ám ezek nem fenyegetik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pozícióját a következő 12 hónapban - olvasható a portfolió.hu-n.

Az oldal Szentiványi Nórát a JP Morgan bankház londoni elemzőjét idézi, aki még október 19-én járt hazánkban. Szentiványi szerint a reformok legnagyobb kockázata az, hogy a létszámában jelentősen - az ígéretek szerint mintegy 20 százalékkal - csökkenő központi közigazgatásban egyszerűen nem lesz meg a kellő szellemi képesség a reformintézkedések kidolgozására és végrehajtására.

Ellentétben a korábbi magyarországi látogatásokkal, most bizalmat tapasztalt az elemző a megkérdezettek körében a kormány által tervezett idei (10,1 százalék a GDP arányában) és jövő évi (6,8 százalékos) államháztartási deficitszámokkal kapcsolatban. A kiadási oldal féken tartását középtávon Szentiványi szerint több tényező is segítheti. Így a kormány kamatpályával kapcsolatos feltételezése a piaci várakozásoknál jóval magasabb, a támogatott jelzáloghitelek népszerűsége lényegesen csökkent a korábbiakhoz képest, míg az autópálya-építéseknél az új tenderezési eljárás jelentős, 25-30 százalékos árcsökkenést okozott.

A kormányra nehezedő nyomás (utcai tüntetések, sztrájkok) miatt valószínűleg csökken az MSZP-n belül a reformokkal kapcsolatos támogatottság, de nem valószínű, hogy ez a következő 12 hónapban veszélyeztetné Gyurcsány megerősödött pozícióját - véli az elemző.

A JP Morgan elemzője arra számít, hogy a sorra kerülő kamatmeghatározó ülésen újabb 0,25 százalékpontos kamatemelés következik be (8,25 százalékra), amellyel az idei évre befejeződik a monetáris szigorítás.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo