Még mindig durván drágulnak a magyar lakások az európai átlaghoz képest

Lendületesen kezdte a 2024-es évet a magyar lakáspiac, hiszen az első negyedévben 8,5 százalékkal, a másodikban pedig 1,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak a KSH legfrissebb statisztikája szerint.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Néhány nap eltéréssel közölte harmadik negyedéves lakáspiaci statisztikáját az MNB is, mely – bár hibahatáron belül, és egyelőre csak előzetes adatok alapján – némileg ellentmond a fentieknek, hiszen a jegybank további áremelkedést regisztrált. Országosan 2,2 százalékkal emelkedtek az árak az előző negyedévhez képest, egy év alatt pedig 14,5 százalékos volt a drágulás. A jegybank adatai szerint a községekben volt a legnagyobb, 3,8 százalékos az áremelkedés a harmadik negyedévben, ezeken a településeken egy év alatt majdnem 20 százalékos drágulást mértek. Az egyes régiókat tekintve, városi jogállásra szűkítve az Észak-Alföldön 15,6 százalékos áremelkedést regisztrált a jegybank egy év alatt, ami elsősorban Debrecen és környékének ingatlanpiaci élénkülését jelzi a CATL és a BMW beruházásai miatt. De hasonló, 15,1 százalékos áremelkedés volt a Dél-Dunántúlon, mely sokáig lemaradó térség volt, ám a jelek szerint most elkezdett felzárkózni. Budapesten az MNB adatai szerint 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak egy év alatt.

A második negyedévhez képest a közép-dunántúli, a dél-alföldi és az észak-magyarországi városokban minimális árcsökkenést tapasztalt a jegybank a reál árakban, éves szinten, 2023 harmadik negyedévéhez viszonyítva azonban minden területen tovább emelkedtek az árak, Észak-Magyarországon a városokban például 3,4 százalékkal, míg országosan a községekben 15,7 százalékkal.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo