Még mindig durván drágulnak a magyar lakások az európai átlaghoz képest

Lendületesen kezdte a 2024-es évet a magyar lakáspiac, hiszen az első negyedévben 8,5 százalékkal, a másodikban pedig 1,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak a KSH legfrissebb statisztikája szerint.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Már a nyári hónapokban érezhető lassulás volt tapasztalható, ami a most megjelent harmadik negyedéves adatok szerint folytatódott július és szeptember között, amikor a használt lakások ára 0,1 százalékkal emelkedett, míg az újépítésű lakásoknál 2,2 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható. Az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva a használt lakások 12 százalékkal, az újépítésűek pedig 11 százalékkal kerültek többe.

„A magas infláció miatt 2023-ban átmenetileg csökkent reálértéken a lakások árszintje, ez azonban tavaly már megváltozott, a harmadik negyedévben a használt lakások reálára 8,4 százalékkal, míg az újaké 7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban” – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Mi történt a lakáspiacon?
Mi történt a lakáspiacon?
Fotó: Depositphotos

A kereslet nem esett vissza

Az árak megtorpanása nem járt együtt a kereslet érezhető visszaesésével, ez is arra utalhat, hogy csak átmeneti folyamatról van szó a piacon. A tavalyi harmadik negyedévben ugyanis a lakáspiaci tranzakciók száma 14 százalékkal emelkedett 2023 azonos időszakához képest. Ezen belül a használt lakások eladása 13,7 százalékkal, míg az újépítésűeké 21,7 százalékkal volt magasabb. Az év első kilenc hónapjában a használt lakások piacán 29 százalékkal, míg az újépítésűekén 45 százalékkal több tranzakciót regisztráltak, így összességében – még nem teljeskörű adatok alapján – 80 ezer lakás talált gazdára. Ebből 77 ezer használt ingatlan volt, 3100 pedig újépítésű.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo