Még a fideszesek sem voltak teljesen elégedettek Orbán Viktor október 23-i szereplésével

A megszokott pártos logika érvényesült az október 23-i felvonulások megítélése kapcsán, de azért nem teljesen szimmetrikus módon: míg a Tisza-tábor szinte egyöntetűen Magyar Pétert tartja a nap nyertesének, a kormánypárton belül többen vannak az „elhajlók” vagy véleményt megtagadók. A pártlogikán kívül – vagy részben ezzel összefüggésben – a politikai érdeklődés és tájékozottság nagymértékben befolyásolja, hogy a Békemenetet vagy a Nemzeti Menetet látják a magyar választók sikeresebbnek. Ezek a legfőbb megállapításai az Europion gyorsfelmérésének, amelyet az október 23-át követő hétvégén végeztek el a kutatók 1300 fős, országosan reprezentatív mintán.

A közfigyelem tekintetében nincs látványos különbség a két esemény között. A teljes, 16 év feletti népesség hasonló arányban állítja, hogy beszélgetett olyan ismerősével, aki kint volt (Békemenet: 21 százalék, Nemzeti Menet: 29 százalék), olvasott róluk összefoglalókat (Békemenet: 56 százalék, Nemzeti Menet: 53 százalék), belenézett online közvetítésbe (Békemenet: 25 százalék, Nemzeti Menet: 29 százalék), belenézett tévéközvetítésbe (Békemenet: 23 százalék, Nemzeti Menet: 19 százalék), vagy belehallgatott – bármilyen formában – a két főszereplő beszédébe (Orbán Viktoréba: 30 százalék, Magyar Péterébe: 34 százalék)

A médiában kibontakozó, talán minden eddiginél intenzívebb számháború kapcsán viszonylag egyértelműen foglaltak állást a magyarok: 20 százalék szerint inkább a Békemeneten, 42 százalék szerint a Nemzeti Meneten voltak többen (ezen belül is 15 százalék szerint voltak sokkal többen a Békemeneten, és 36 százalék szerint voltak sokkal többen a Nemzeti Meneten). Különösen széles a szakadék a legalább napi 1 órát online hírfogyasztással töltők és a saját bevallásuk szerint a politika iránt a (4 fokú skálán) legmagasabb érdeklődési szintet tanúsítók körében. Míg az előbbi csoportban 51–20 százalék a tömegbecslés a Nemzeti Menet javára, addig az utóbbi csoportban 66–23 százalék az aránypár. Ellenben azok körében, akik egy átlagos napon semennyi időt nem töltenek online hírfogyasztással, 26 százalék szerint a Békemenet vitte a napot, és csak 17 százalék szerint a Nemzeti Menet.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo