MÁV Utasellátó Részvénytársaság

1053 Budapest, Veres Pálné u. 9. Tel.: 338-4031 Fax: 317-3720

A vendég nem csak a vonaton vendég
Ez az Utasellátó nem az az Utasellátó – szögezi le rögtön beszélgetésünk elején Kecskeméti Róbert, a MÁV Utasellátó Rt. vezérigazgatója. Joggal, hiszen még a fiatalabb korosztály is emlékezhet a nem feltétlenül szolgáltatásuk magas színvonaláról ismert restikre, a pályaudvari, valamint a vonatokon, hajókon cipekedő mozgóárusokra.

Igaz, ez a mostani Utasellátó jogutódja az ötven évvel ezelőtt alapítottnak, de mint MÁV Utasellátó – merthogy a cég a Magyar Államvasutak százszázalékos tulajdonában van – még csak decemberben lesz ötéves. A részvénytársaság elsősorban a vonatokon nyújt magas színvonalú szolgáltatást, belföldi és külföldi vonalakon egyaránt. S a vonalakon túl is.

A belföldi InterCity járatok étkezőkocsijaiban azonos kínálattal – emblémázott étkészletben szervírozott, főképpen magyaros, tájjellegű ételekkel és italokkal –, maximált árakkal várják az utazó vendégeket.
Az idén elindult InterCity Rapid vonaton – a Budapest–Nyíregyháza–Debrecen vonalon – a repülőkön szokásos ellátáshoz hasonló „fedélzeti szolgáltatást” nyújtanak: az első osztályon utazókat teával, kávéval, üdítővel vendégeli meg az Utasellátó. Ezen túlmenően az utaskísérők révén egy egész szolgáltatáscsomagot kínálnak: turisztikai információkat, taxirendelést, szállásfoglalást, pénzváltást, és az utasnak telefonvonal is a rendelkezésére áll. Az InterCity Rapid étkezőkocsija ugyancsak bőséges étel- és italválasztékkal is várja a betérőket.

Ha az InterCity Rapid szolgáltatás sikeresnek bizonyul – márpedig nagy a valószínűsége, hogy igen –, a tervek szerint az újabb reláció Budapest–Pécs lesz.

– Az utazóközönséget folyamatosan teszteljük, hogy szolgáltatásainkat az igényekhez tudjuk igazítani – mondja a vezérigazgató. Hozzáfűzi: – Az ember nem is hinné, hogy apróságokkal milyen nagy mértékben lehet növelni a komfortérzetet.

Az Utasellátónál egyébként arra is van lehetőség, hogy üzleti találkozók, összejövetelek, kirándulások alkalmával csoportok számára étkezőkocsit foglaljanak, sőt ha kell, igény szerint akár több étkezőkocsiból álló szerelvényt is.
Persze, ha az Utasellátóról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk a fekvő- és hálókocsikról sem. A nemzetközi forgalomban közlekedő, rendkívül színvonalas étkező-, háló- és fekvőkocsikon (ezekből is összeállítható különvonat a megrendelők igénye szerint, nem ritka, hogy különböző szervezetek, cégek hivatalos utakra különhálókocsit rendelnek) el lehet jutni Svájcba, Német-, Francia-, Olasz- és Görögországba, s természetesen ezekből az országokból Magyarországra. A külföldi forgalomban közlekedő Guruló éttermek – Európában egyedülálló módon – helyben készült, friss étkekkel várják a vendégeket, akik kizárólag magyar borokból, magyar termésből készült gyümölcslevekből válogathatnak, megkóstolhatják a Balaton környéki ásványvizet és desszertként a híresen finom magyar marcipánt.

Az Utasellátó számára a vendég nem csak a vonaton vendég: a vasúti ellátáson kívül számos „szárazföldi” szolgáltatást is nyújt a cég. Az rt. utazási irodája, az U-Tours 1998-ban nyílt meg, s a bel- és külföldi utak szervezésén kívül teljes körű programszervezéssel, szállásfoglalással, utasbiztosítással és pénzváltással áll az érdeklődők rendelkezésére. A részvénytársaság a közeljövőben nyitja meg saját éttermét és panzióját Szentendrén.

Ugyancsak az utazóközönség kényelmének szolgálatára hozta létre a részvénytársaság transzfercégét, a Rail-Bus Kft.-t, amely – miként a repülőtéri járatok – csoportos „iránytaxi”-szolgáltatást nyújt. A Railtaxi pedig – a Főtaxi Rt.-vel 1999-ben kötött megállapodás alapján – fix tarifákért szállítja az utasokat a régi szlogennek megfelelően: „MÁV-tól házig, háztól MÁV-ig”.

Ez az Utasellátó valóban nem az az Utasellátó. A XX. század derekán indult cég a XXI. század igényei szerint működik, s nem csak vasúti kocsijai jutnak el Európába. Szolgáltatásai is európai színvonalúak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo