Márciusban volt a kis magyar cégek mélypontja, még 3 év sínylődésre számítanak

Tovább javult a hazai családi cégek hangulata, a K&H családi vállalatok index -3 ponton áll. A cégek nagyobb árbevétel-növekedést és kisebb mértékű profitcsökkenést valószínűsítenek, emellett erősödött a foglalkoztatási és a beruházási szándék is.

Nagyobb mértékű bevétel-növekedés, több fejlesztés

A kedvezőbb hangulat a várt pénzügyi eredményekben is megmutatkozik: a családi vállalatok jelenleg 2 százalékos bevétel-növekedésre és 2,6 százalékos profitcsökkenésre számítanak a következő egy évben. Az árbevételt tekintve ez jelentős előrelépés az előző negyedévhez képest (0,2 százalék), és a profitot tekintve is kisebb mértékű csökkenést várnak (-3,6 százalék). A szektorban átlagosan 2,3 százalékos létszámbővítés várható, és jelentősen, 24-ről 62 százalékra ugrott a beruházást tervezők aránya. Főként technológiafejlesztésben (30 százalék) és kapacitásbővítésben (22 százalék) gondolkodnak a következő egy évben, míg az értékesítés (14 százalék) és a folyamatok fejlesztése (13 százalék) jelenleg kevésbé hangsúlyos.

3 év múlva már jobb lehet

A családi cégek a gazdaság alakulását középtávon jóval kedvezőbben látják, mint 1 éves távlatban. „Bár rövid távon a cégek többsége (62 százalék) szerint tovább romlik a gazdaság helyzete, a következő 3 évet nézve jóval bizakodóbbak.  Hároméves időtávon ugyanis szinte azonos arányban várnak a cégek stagnálást vagy a jelenlegi ütemnél nagyobb növekedést (42 százalék és 40 százalék), és csak minden ötödik vállalat számít visszaesésre” – mondta el a szakértő.

A generációváltás még várat magára

A családi vállalatok életében az egyik legmeghatározóbb kihívás a generációváltás. A K&H kutatása szerint azonban egyelőre nem ez a fő téma a cégeknél, a megkérdezettek háromnegyedénél eddig nem indult el a folyamat. Csupán 12 százalékuk az, akik már túl vannak egy generációváltáson és ugyanennyien vannak, ahol jelenleg zajlik. „Habár a családi cégek döntő többségénél nem várható a stafétabot átadása a közeljövőben, a felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni. Érdemes esettanulmányokat olvasni vagy más vállalatok sikeres utódlási folyamatát végig kísérni, és kiszűrni a cég számára hasznos lépéseket, információkat. Ebben kívánunk mi is segíteni azzal, hogy idén is meghirdettük a K&H családi vállalatok kiválósági díjat. Továbbra is 4 kategóriában – sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, társadalmi, környezetvédelmi felelősségvállalás – ismerjük el a legpéldamutatóbb megoldásokat alkalmazó cégeket, akiknek gyakorlata inspirációul szolgálhat más családi cégek számára” – hívta fel a figyelmet Ékes Ákos.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo