Már nyolcezer Start-kártya igénylés futott be

Október elseje óta már csaknem 8 ezren álltak munkába a Start-kártya segítségével amellett, hogy a munkanélküliség kismértékben emelkedett.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A pályakezdők munkaerőpiaci helyzetének javításában komoly javulást a START program. A legfrissebb adatok szerint a program indulása óta 7781 START kártyát igényeltek. Ez egyben azt is jelenti, hogy október 1. óta körülbelül ennyi állástalan fiatal talált munkát, hiszen a kártyát csak konkrét állásajánlat esetén érdemes kiváltani.  

A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint a már beindult programok kezdik kifejteni hatásukat.  A legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy november végén 62 ezerrel több a foglalkoztatott, mint az év elején. A 3 millió 932 ezres létszám 15 ezerrel haladja meg a június-augusztusi időszak adatait. Ez a növekedés, figyelembe véve azt is, hogy véget értek a nyári idénymunkák jelentősnek mondható.  

Ugyanakkor kismértékben nőtt a munkanélküliség is. Egyre több inaktív ember gondolja azt, hogy, érdemes magát munkanélküliként regisztráltatni. Ez azonban kedvező fejlemény, mivel a munkaügyi programokkal csak őket lehet elérni.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo