Már júniusban 5 százalékos nyugdíjemelés járt volna a szépkorúaknak

A legutóbbi kormányinfón elhangzottak szerint majd csak szeptemberben születhet döntés az esetleges évközi nyugdíjemelésről. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, a jelenleg ismert inflációs számok alapján mennyi pénzt kellene kapniuk a nyugdíjasoknak.

A Bankmonitor számításai szerint már júniusban indokolt lett volna egy 4,6 százalékos emelés annak érdekében, hogy a nyugdíjak – a törvényi előírásoknak megfelelően – megőrizzék a reálértéküket. Az egy hónappal frissebb inflációs adatok ismeretében ez a szám már 4,7 százalékra tehető. Ennek ellenére a kormány egyelőre még nem hajtott végre évközi emelést, és álláspontjuk szerint nem is egyértelmű, hogy lesz-e rá szükség.

Idén egyelőre alig 15 százalékos nyugdíjemelés érkezett

A magyar nyugdíjemelési metódus hivatalosan inflációkövető: minden év januárjában a költségvetésben tervezett fogyasztói áremelkedéssel megegyező mértékben kell emelni a nyugdíjakat. Idén ennek szellemében 15 százalék emelést kaptak a nyugdíjasok, hiszen a kormány úgy kalkulált, hogy 2023-ban várhatóan 15 százalék lesz az éves átlagos infláció.

A nyugdíjtörvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a kormány alulbecsülné az inflációt – amint az az utóbbi években rendszeresen előfordult. Ha az év első 8 hónapjának tényadatai alapján az általános infláció és a nyugdíjas infláció közül legalább az egyik várhatóan meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben a különbözet mértékéig visszamenőleges hatályú kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani.

Ilyen kiegészítő nyugdíjkorrekciót 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is kaptak az idősek, sőt, az utóbbi 2 évben a törvény előírásától pozitív irányba eltért a kormány, és részben már nyáron kifizette a szükséges emelést. Ezzel szemben idén már nem látszik valószínűnek, hogy hasonló nyári nyugdíjkorrekció érkezzen, holott az indokoltsága továbbra is vitathatatlan.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo