Magyarországon tovább nyílt a bér-lakás olló, egyre többet kell dolgozni egy négyzetméterért

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.

Sok munka kevés négyzetméterre elég
Sok munka kevés négyzetméterre elég
Fotó: DepositPhotos.com
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275 százalékkal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték. Ezzel szemben a második helyen álló Portugáliában ugyanez az emelkedés „csupán” 169 százalék volt. Az EU egészében az átlagos drágulás 63,6 százalék volt ugyanezen idő alatt, ami messze elmaradt a magyar adattól. Magyarországon a 2015–2025 közötti áremelkedés évi átlagban 14,1 százalék, míg uniós szinten az éves átlagos növekedés 5 százalék volt.

Ugyanebben az időszakban a KSH adatai szerint a havi nettó átlagkereset 162 391 forintról 476 600 forintra nőtt, ami összesen 193,5 százalékos emelkedést jelent, évi átlagban 11,4 százalékot. Már ezekből is látható, hogy a bérek növekedése elmaradt a lakásárak drágulásától.

A hosszabb idősoros adatok szerint 2007-ben a havi nettó átlagkereset 123 208 forint volt, miközben a használt lakások átlagos négyzetméterára 178 ezer forint, az új lakásoké pedig 283 ezer forint volt. Ekkor egy havi nettó bérből 0,69 használt, illetve 0,44 új négyzetmétert lehetett megvásárolni. A következő években ez az arány javult: 2013-ban a használt lakások négyzetméterára 145 ezer forint, a nettó átlagkereset pedig 151 117 forint volt, így 1,04 négyzetméter használt lakás is kijött egyhavi átlagbérből. Új lakásoknál a legkedvezőbb arány 2016–2017-ben alakult ki, amikor 0,54 négyzetméter volt megvásárolható egyhavi átlagkeresetből. Ugyanekkor a használt lakásoknál ez már csak 0,92–0,93 volt. 2015-ben egyhavi nettó átlagkeresetből 0,93 használt és 0,50 új négyzetméter jött ki.

Véleményvezér

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo