Magyarország elveszítette árelőnyét a turizmusban

Az elmúlt tizenöt évben komolyan megnőtt a turizmus szerepe Magyarországon. A külföldiek által Magyarországon eltöltött napok száma 2010-es 95,7 millió napról a 2019-es csúcsig 138,5 millió napra nőtt (+44,7 százalék), és 2024-ben is 115 millió felett volt (+20 százalék). Ezen túl viszont érdemesebb mélyebben is megvizsgálni a Magyarországra irányuló turizmust, mivel költéseik (2024: 2945 milliárd Ft, KSH) révén a GDP-t is növelik. A GDP 6,5 százalékát (KSH) kitevő turisztikai szektor hozzáadott értékének legalább a fele a külföldi turistákhoz kötődik.

A turisták célpontjainak megoszlása az országon belül továbbra is meglehetősen egyenlőtlen. Budapest aránya 2010-ben 42 százalék volt, ez 2024-re 52 százalékra ugrott. Jelentős (de a korábbi évektől jelentősen elmaradó) Nyugat-Dunántúl részesedése is (2024: 14,6 százalék), míg a balatoni régió meg tudta tartani súlyát (2024: 11,2 százalék). Így a külföldi turizmus háromnegyede irányul a három régióra.

A Magyarországra tett külföldi többnapos utazások megoszlása turisztikai régió szerint (százalék)

Forrás: KSH

A jövőben az ország számára fontos lenne a külföldi vendégéjszakák számát emelni, mivel a rövidebb utazások során kevesebb programot vesznek igénybe, ezért kevesebben részesülnek a turizmus bevételeiből. Ehhez elengedhetetlen, hogy Budapesten túl az ország többi része is növelje részesedését a turizmusból. Nagyobb hegyek és vízpart hiányában (a balatoni települések és a környezet már jelenleg is rendkívül túlterhelt) ezt a célt csak magas színvonalú élményszolgáltatásokkal és kulturális programokkal lehet megvalósítani az ország egyéb városaiban és régióiban. A korábban jellemző árelőny („Magyarország olcsó”) helyett a részpiacokat megcélozva, a minőségi szolgáltatásokra érdemes építeni a hazai turizmust. (GKI)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo