Magyarország bukta az árstop miatti pert

Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson - olvasható az Európai Unió bíróságának ítéletében.

2022 februárjában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarország kormányrendelettel szabályozta hat alaptermék - a cukor, a búzaliszt, a napraforgóolaj, a sertés- és baromfihús - valamint a tej bizonyos típusainak forgalmazását. 2022 novemberében az ukrajnai háború miatt módosították a kormányrendeletet, és két további termék, a tojás és a burgonya is felkerült a listára. A kormányrendelet 2023. július 31-ig volt hatályban. A rendeletben az is állt, hogy azok a kereskedők, akik e termékeket forgalmazták, bírság terhe mellett kötelesek voltak azokat előre meghatározott mennyiségben hatósági áron árusítani.

Tojással és a burgonyával kiegészített, élelmiszerárstopról tájékoztató tábla
Tojással és a burgonyával kiegészített, élelmiszerárstopról tájékoztató tábla
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Spar Magyarország a szegedi bíróságon támadta meg annak a büntetésnek a jogosságát, melyet a hatóságok azért róttak ki rá, mert egyik vidéki üzletében nem találták megfelelőnek néhány árstopos áru raktárkészletét.

A szegedi törvényszék ezután az uniós bírósághoz fordult a jogszabályok értelmezése végett.

Csütörtöki ítéletében az uniós bíróság megállapította, hogy a kormányrendelet sérti a szabad versenyt, amely a mezőgazdasági piacok közös szervezésével összefüggő uniós rendelet (KPSZ) alapvető alkotóeleme.

"Azon kötelezettség ugyanis, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket hatósági áron és meghatározott mennyiségben árusítsanak, megakadályozza a kereskedőket abban, hogy gazdasági megfontolások alapján, szabadon határozzák meg eladási áraikat és az általuk értékesíteni kívánt mennyiségeket" - olvasható az ítéletben.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo