Magyarország bukta az árstop miatti pert

Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson - olvasható az Európai Unió bíróságának ítéletében.

A bíróság úgy véli, hogy a rendeletben foglalt intézkedések "nem arányosak" azon érvek ellenére sem, hogy azokat az infláció elleni küzdelem és a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelme miatt vezették be - írja az MTI.

"A kereskedők hatékony versenyfeltételek melletti szabad piacra jutásának sérelme, valamint a hatósági árak és az e kereskedőkkel szemben előírt mennyiségek által az ellátási lánc egészében okozott zavarok ugyanis meghaladják a kormányrendelet által kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket" - állapította meg a luxemburgi székhelyű uniós bíróság.

Kormányzati válasz: nem lepődtek meg

Nem lepődtek meg, de ez az infláció egyik letörésének eszköze volt - közölte Gulyás Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntésre reagálva a csütörtöki Kormányinfón, amelyről laptársunk, az Mfor tudósított percről precre. Gulyás egyúttal közölte, a SPAR-nak nem kell kifizetnie a kiszabott büntetést. 

A SPAR válasza: örülnek

„Örülünk a Szegedi Törvényszék által az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezett eljárás végeredményének, mely kimondta, hogy a hatósági árazással érintett termékek meghatározott áron és egy előre meghatározott mennyiségben történő árusításának kötelezettségét előíró rendelkezés nem egyeztethető össze az európai uniós joggal. A SPAR Magyarország mindenkori célja, hogy polcain a vásárlók megtalálják a szükséges termékeket a számukra megfelelő mennyiségben. Ez a hatósági árazás időszakában sem volt másképpen: a vásárlók mindig hozzá tudtak jutni az árstopos termékekhez. Bízunk abban, hogy a magyar bíróságok a folyamatban lévő több száz eljárásunkat az Európai Bíróság jogértelmezésének megfelelően fogják lezárni" - közölte az áruházlánc a döntés után.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo