Rózsa Edit, a Hungexpo Rt. rendezvény és kapcsolati igazgatója elmondta, a Magyar Világ - határok nélkül rendezvény, a magyar-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok egyik kiemelt találkozási fóruma, ahol felértékelődik minden olyan tanácskozás, kiállítás, konferencia és egyéb rendezvény, ahol anyaországi és határon túli magyar vállalkozók közötti üzleti kapcsolatok jöhetnek létre. A rendezvény célja, hogy minél több határon túli magyar vállalkozó ismerje meg ezt a lehetőséget, és éljen a bemutatkozással. Ennek eredményeképpen kapcsolatokat tudjon kiépíteni, ezzel is segítve a szülőföldön maradás gazdasági feltételeit, illetve megerősítve helyi gazdasági pozícióját. A magyarországi vállalkozónak pedig nem kell feltétlenül Nyugat-Európában szerencsét próbálnia ahhoz, hogy nemzetközi megmérettetésben vegyen részt. Elég csak a Magyarországgal szomszédos országoknál próbálkozni, megfelelő termékkel és szolgáltatással. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szomszédos országokb an, a magyarság képviselőivel közösen megvalósított üzletek, beruházások jelentős sikerrel kecsegtetnek. S az sem utolsó szempont, hogy itt nincsenek nyelvi nehézségek.
Az idei rendezvény egyik sajátossága, hogy a hazai nagyvállalatok érdeklődése is növekedett. Kiemelt célja a rendezvénynek az is, hogy a belföldi és határon túli partnerek az államilag támogatott tőkebefektetési és társfinanszírozási konstrukciókról is információhoz jussanak. A Magyar Világ 2004 abban is egyedi, hogy idén először az uniós és nem uniós tagországok magyar vállalkozói egyaránt jelen lesznek a rendezvényen. Hasznos kapcsolati fórum lehet azok számára, akik olyan uniós pályázaton kívánnak részt venni, ahol egy uniós és egy nem uniós tagországból érkezett vállalkozó nagyobb eséllyel nyerhet támogatást.
A 23-as pavilonban megrendezett kiállítás mellett, a 25. pavilonba az ITD-H, Corvinus Rt., a BKIK, a GKM szakemberei várják a hazai vállalkozókat, ahol 13-án befektetési konferencia, 14-én "Az EU Házhoz jön a Kárpát-medencében gazdasági konferencia, 15-én pedig médiatalálkozó lesz.
Csupán a Vásárközpontba kell ellátogatnia annak, aki határok nélkül szeretné megkóstolni Kárpát-medence ízeit, élvezni kulturális hagyományait.
Bízom abban, hogy aki itt kiállít, konferenciát rendez, vagy csupán vendégként érkezik, az is elégedetten fog távozni- mondta végezetül Rózsa Edit.
Forrás: PResscenter
Magyar Világ a Hungexpon
Immár ötödik alkalommal - szeptember 11. és 18. között - rendezik meg Budapesten a 108. Budapesti Nemzetközi Vásárral egyidőben - a Magyar Világ nevű rendezvénysorozatot. A Hungexpo ez alakommal is egy fedél alá tereli a hazai és a határon túli magyar kis- és középvállalkozók képviselőit.
Véleményvezér
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében
A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége
Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket
A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában
Nagyon népszerű Európa a turisták körében.