Magyar felnőtt - csak magyarul?

Az ország jól képzett munkavállalóival válhat vonzóvá a befektetők körében - érvel a Neumann International igazgatója a "Lépj egyet előre!" mellett.

"Divatba kell hozni az életen át tartó tanulást: az ugyanis kiutat jelenthet a szegénységből, mivel piacképes tudással a tartósan munkanélküliek is álláshoz juthatnak. Ezt tűzte ki célul a "Lépj egyet előre!" program is, amely keretében évente tízezer álláskereső ingyenesen tehet szert a munkaerőpiacon is eladható szakképzettségre. Így az ország végre nem az olcsó munkaerejével, hanem a jól képzett munkavállalóival válna vonzóvá a befektetők számára" - állítja Deák Andrea, a Neumann International AG Hungary igazgatója.

 Magyarországon mintegy kétmillió olyan ember van, aki semmiféle szakképesítéssel nem rendelkezik, így ők minimális eséllyel indulnak álláskereséskor. Ebbe a csoportba főleg a romák és a fogyatékkal élők, illetve a szociális ellátásra szorulók tartoznak.

A lisszaboni stratégia részeként fogalmazódott meg az egész életen át tartó tanulás (life long learning - LLL) programját. Az unió 2007 és 2013 között 7 milliárd eurót különít el e koncepció megvalósítására. A felnőttkori tanulásban a magyarok leginkább az idegen nyelv és az internet használatában vannak elmaradva az európai átlagtól.

"Megdöbbentő adat, hogy a befektetők mintegy tíz százaléka nem talál az igényeinek megfelelő szakképzett munkaerőt az itthoni munkaerőpiacon. Ha találna, akkor a hazai foglalkoztatás hét százalékponttal bővülhetne. Aktivitási mutatónk éppen ennyivel marad el a nyugat-európai szinttől" - mondotta Deák Andrea.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo