Magyar munkavállalók tízezreinek vágyálom marad a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.

A hatékonyság megítélése ugyanakkor javult: míg tavaly a munkavállalók 39 százaléka gondolta úgy, hogy kevésbé hatékonyan tudja ellátni feladatait otthonról, idén ez az arány 18 százalékra csökkent. A dolgozók 24 százaléka saját bevallása szerint hatékonyabban végzi a munkáját home office-ban, míg a 38 százaléka nem érzékel különbséget.

„Fontos jelzés a munkaadók számára az is, hogy azon dolgozók, akik jelenleg is élhetnek a távmunka lehetőségével, kimagasló arányban (41 százalék) kijelentették: új állás után néznének, ha a cégük megszüntetné, vagy akár csak szigorítaná az általuk alkalmazott home office-rendszert. Az előző évben még csupán a megkérdezettek 16 százaléka tervezett volna ilyen döntést meghozni. Leginkább a 30-39 éves korosztályra jellemző az új munkahely-keresés ebből az okból. Érzékelhetően nőtt tehát a home office opció iránti munkavállalói elvárás is” – tette hozzá a szakértő.

A munkavállalói elköteleződés szempontjából eddig is kiemelkedően fontos tényezőnek számított a távmunkavégzés lehetősége, jelenleg azonban tovább emelkedett a jelentősége, ez pedig a toborzás területén is komoly, a korábbinál is nagyobb versenyelőnyt jelenthet az azt biztosító vállalatok számára.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo