Magyar munkavállalók tízezreinek vágyálom marad a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.

„A kutatásból jól látszik, hogy a Covid-járványt követő home office visszavonások és szigorítások hulláma már lezajlott, valamint érezhetően biztosabbak a munkavállalók abban, hogy azoknál a cégeknél, ahol jelenleg elérhető a távmunka lehetősége, ott ez a gyakorlat hosszú távon is megmarad. A megkérdezettek 57 százaléka szerint munkahelyük a jövőben minimum heti egy-két nap otthoni munkavégzést engedélyezni fog – ez jelentős növekedés a tavalyi 37 százalékos arányhoz képest. Míg 2024-ben a válaszadók 63 százaléka vélte úgy, hogy a közeljövőben heti egyetlen napot sem dolgozhat majd otthonról, idén már csak 43 százalék nyilatkozott így” – számolt be Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője. 

Hány napot kell bejárni és hány napot szeretnénk otthonról dolgozni?

A home office opcióval rendelkezők közel negyede (24 százalék) heti öt napot is dolgozhat távolról, míg 8 százalékuknak heti négy nap, 14 százalékuknak három nap, 20 százalékuknak két nap és 17 százalékuknak heti egy ilyen nap jár.

Érdekes, hogy ez a valóság egybecseng azoknak a vágyaival is, akiknek egyáltalán nincs lehetőségük a távmunkára. A megkérdezettek több mint fele ugyanis a hét nagyobb részében otthonról dolgozna, ami szinte megegyezik azon, távmunkával érintettek arányával, akiknek legalább heti három nap távmunka-lehetőség jár. A tavalyi eredményekhez képest most magasabb arányban, a munkavállalók több mint fele (53 százalék) legszívesebben a hét nagyobb részében otthonról dolgozna, további 30 százalékuk pedig legalább heti 1–2 napot szeretne távmunkában tölteni. Csak a megkérdezettek 17 százaléka választaná az egész heti irodai jelenlétet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo