A ’90-es évek közepén Európa sikertörténetének is kikiáltva avatták fel Németország északi csücskében azt a fogadóállomást, ahová átvezették a norvég partoktól indított gázszállító csövet. A Ruhrgas nevű óriáscég pedig már tervezett: szándéka szerint célszerű minden olyan szigorító szabványt általánosítani az Európai Unióban, amilyet – immáron az északi tengeri energiahordozó birtokában – a kontinens országai a biztonságos beszerzésre alapozva bátran megtehetnek. Az akkori térképeken jól lehetett látni a két nagy elkészült, illetve épülő hálózat nyomvonalát: az orosz, illetve a norvég csőrendszer „közeledését”. Azóta sok év telt el, barátságosabb és üzletszerűbb viszonyba keveredett egymással Nyugat-Európa, illetve Oroszország, a Gazprom és társai stabilabb, egyben erősebb cégekként mutatják Moszkva szebbik arcát, s már az Egyesült Államok is kész tartós, a közel-keletivel vetekedni kész olajüzleteket kötni Szibéria uraival. Itt tart a világ, az energiahordozók óriásországának polgárjogot adott, s már-már teljesen kivonult az ideológia a gazdasági kapcsolatokból. Mondhatjuk hát, jókor érkeztünk a 2003. januártól hatályos villamos energia-, illetve a most parlamenti igennel ellátott, jövő évtől érvényes, földgázra vonatkozó piacnyitási törvényekkel.

A liberalizálódás folyamatának első két hónapja – a villamos áram szektorban – jelentős arányú importnövekménnyel „mutatkozott be”, s akkor még sehol sem volt a paksi gikszer, mely eleve a külpiaci – amúgy olcsóbb – vásárlás lehetőségének felértékelődését vetíti előre. Az elmúlt hónapokban ugyan már nem volt retorikai tétel a hazai, előnyösebb költségű földgáztermelés, kontra import gáz, a lényeg itt mégis az, hogy ezzel az energiahordozóval az orosz piac lát el bennünket most, amikor a liberalizálásra ráüti a pecsétet a Ház, s jövőre, amikor hatályossá is válik a törvény.

A piacnyitás – immáron részlegességében is teljes – nem elvi okokból okozott és okoz sokaknak fejtörést. Hanem amiatt, hogy – elsődlegesen a földgáz okán – a világpiaci árak közvetlenül érintik majd a lakosságot, s ez, vélik, jelentős rétegeknek elviselhetetlen drágulást jelent. A másik vitatéma pedig a kiszolgáltatottság, hiszen a meghatározó mennyiséget az Oroszországból induló csöveken hozza be az importőr. Noha a gáztörvény vadonat új, az elveket már hosszabb ideje ismerjük, mi több, az árakhoz is hozzányúlt a kormányzat. Jó ideje megfogalmazódott, hogy a két meghatározó energiahordozó szabályozása egyneművé, egységessé váljon, s például fokról-fokra szabadabb legyen mind a villamos áramnak, mind a földgáznak az importja. Az utóbbi esetében is kapjon zöld utat a behozott többlet aukciós értékesítése. Még embrionális állapotban volt a törvénytervezet, de már hosszas szakmai vitáknak volt a témája, hogyan alakuljon a belföldi, illetve a behozott földgáz ára. Azt az indítványt pártfogolták, hogy a magyarországi gázkitermelés költségét az importhoz igazítva határozza meg az illetékes hatóság, illetve a tényleges kitermelési költség és az importár különbségét bányajáradék formájában vonják el. Ezt a pénzt „be lehet csatornázni” a szociális ellátásba. A kormányzat azonban már májusban döntött az árak emeléséről, illetve arról, hogy a fűtési szezon kezdetén jelentős mértékű kompenzációval segíti a lakosságot. De a törvény, a piaci nyitás csak ezt követően, januárban lesz hatályos.

A liberalizálásra igent mondó Parlament egy dolgon nem tudott változtatni. Azon, hogy a földgáz máshonnan érkezzen az országba. A piacnyitással ugyanis nem fektetett le új csöveket, de ha északról, nyugatról szeretnénk szert tenni erre az energiahordozóra, akkor is az Ural vidékén bányászott gáz érkezne a háztartásokba, a villamos energiát gyártó erőművekbe. A ’90-es évek közepe óta Norvégiából közvetlenül is érkező földgáz ugyanis „csak” kiegészíti, de nem helyettesíti a keleti lelőhelyek produktumát. A piacnyitás törvénye ebből a szempontból sok változást nem hoz tehát. S egy csapásra azt sem oldja meg, hogy a hazai ellátás biztonságosabb legyen. A földgáz tárolásának feltételei nem elégségesek ugyanis. A múlt évben 13 milliárd köbméter földgázra volt szüksége az országnak, de – szakmai számítások szerint – öt éven belül 2 milliárddal többre tartanak majd igényt a fogyasztók. A tároló kapacitások bővítésére, a gázhálózat fejlesztésére az évtized végéig legkevesebb 500 milliárd forintot kell költeni. Erről pedig a törvény nem intézkedik, nem intézkedhet. És az is kérdés, hogy a meglévő technikai feltételek akár már az új jogszabály hatályba lépésének óráiban hogyan vizsgáznak? Elegendő a mögöttünk hagyott télre, a hosszú hidegre gondolni, s arra, hogy nem volt zökkenőmentes az energiaellátás.

A jövő esztendő januárjától – és most ez a lényeg – a magyar villamos áram- és a földgáz piac európai uniós lesz, nyitott, s alkalmas arra, hogy komolyabb verseny alakuljon ki, a vevő szabadabban dönthet, az eladó pedig - keresve az üzleti lehetőségeket -, árkedvezményekkel élhet. A két lépcsőben megalkotott törvények döntően erről szólnak - a visszaigazolás pedig a piac dolga.