Lesz-e megegyezés a munkaidőről?

A szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek még ősz előtt megkezdhetik az egyeztetéseket a munkaidőről szóló uniós irányelvről, bár a legfőbb ellentét a szabályozás hatálya miatt van. Az európai parlamenti képviselők továbbra is pesszimisták és úgy vélik, a két oldal soha nem fog tudni megegyezni egymással.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tavaly év végén a munkaidő-irányelv módosításának hatályáról történt egyeztetések alapján az Európai Bizottság kiadott egy dokumentumot, miután 2009-ben a jogszabály módosítására tett korábbi kísérletek sorra meghiúsultak. Az irányelv módosításának következő lépése azonban egyelőre még várat magára, mert a további partnereknek, vagyis a munkavállalói és munkáltatói szövetségeknek eddig nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni, hogy a jogszabály módosításáról beszéljenek. Az EurActivnak azonban most azt jelezték, hogy készek az egyeztetésekre, amelyek legkorábban júniusban meg is kezdődhetnek, szeptemberre pedig akár közös álláspontot is kialakíthatnak a kérdésben.

Az irányelv módosításáról szóló tárgyalások 2009-ben olyan kérdéseken buktak el, amelyek biztosították volna Nagy-Britanniának és néhány más országnak, hogy az általánosan megállapított 48 órás munkahéten túl is dolgoztathassanak. A többi kérdés, amit felül kellene vizsgálni az elsősorban az orvosoknak és ápolóknak fontos „készenléti idő" beszámításának kérdését érinti, valamint az olyan kivételeket, amelyeket a munkáltatók a munkaórák helyetti kártérítésként fizetnek.

9 hónap a közös álláspont kialakítására

Az Európai Unió szabályai szerint a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a Bizottsághoz küldött közös levélben kellene jeleznie szándékát az egyeztetésekhez. Amint a levelet elküldték, onnantól számítva kilenc hónap áll rendelkezésükre, hogy közös álláspontot alakítsanak arról, hogyan kellene módosítani a vitatott szabályozást. Ha azonban az egyeztetések sikertelenek, kérelmezhetik a Bizottságtól, hogy hosszabbítsa meg a rendelkezésre álló időt, az uniós végrehajtó szervnek azonban nem kötelessége ezt engedélyezni. A Bizottság ugyanis ettől függetlenül is megteheti saját módosító javaslatait az irányelvhez, ám jobban szeretné, ha szélesebb körű egyetértésben sikerülne megváltoztatni a munkaidőről szóló szabályozást.

Erre azonban meglehetősen kevés az esély, a BusinessEurope nevű munkáltatói szervezet ugyanis csak azokat a témákat szeretné tárgyalni, amelyben bármifajta megegyezés várható. Az ügyeleti idő beszámíthatóságának kérdése például ilyen, viszont feltehetően nem születne megállapodás annak ügyében, hogy egyes országok kimaradhatnak a szabályozás hatálya alól. Ezzel szemben a munkavállalói oldalt képviselő Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) szeretné, ha a tárgyalások minden kérdést érintenének, a végén pedig átfogó javaslat születne.

A nézeteltérése ellenére mindkét fél továbbra is kész a párbeszédre, az egyeztetések fő témáinak előzetes meghatározását pedig egyikük sem szabta feltételnek a tárgyalások megkezdéséhez.

Mindemellett az Európai Parlament szociális és foglalkoztatási bizottságának tagjainak erős kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán sikerrel járhatnak-e a tárgyalások. „Most sem vagyok kevésbé pesszimista , mint korábban" - mondta Őry Csaba, európai néppárti magyar EP-képviselő. „Semmi újat nem hallottam és nem látom, hogy ez a kísérlet most miért lenne sikeresebb." A szintén néppárti német Thomas Mann azt mondta: „Tudjuk, hogy nem jutunk sehova, ugyanez a helyzet már nyolc éve". Sőt ugyanezen a véleményen van a dán szocialista EP-képviselő, Ole Christiansen is.

Álláspontok
„Nem változott az alapvető hozzáállásunk” – mondta Wiebke Warnek, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ETUC) egyik tanácsosa. „Mi lényegében azt mondtuk, hogy készek vagyunk tárgyalásokat kezdeni azzal a feltétellel, hogy mindent az asztalra teszünk felülvizsgálatra” – mondta Warnek, utalva arra, hogy az ETUC véget akar vetni az országok közti kivételezésnek is.
Steven D’Haeseleer, a BusinessEurope igazgatója azt mondta: „Kell, hogy legyen esély a párbeszédre, mert különben egyik oldal sem menne bele, ha nem volna kilátás a sikerre.”
Thomas Mann német európai néppárti EP-képviselő szerint az emberek, akikkel a tárgyalások eddig folytak, semmilyen hatással nem voltak a kérdésre, ezért felteszi a kérdést: „Csak úgy akarja csinálni , mintha lenne konzultáció?"
Ole Christensen dán szocialista EP-képviselő azt mondta: „Látom, hogy nem megyünk sehová. Ez egy paradoxon, hogy a Bizottság azokat az országokat akarja segíteni, amelyek törvényt sértenek. Azokat az országokat pedig, amelyek korlátokat szeretnének , diszkriminálják.”

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo