Léphetnek, akik lakáshitel felvételében gondolkodnak

Két év után emelkedett 1 százalék fölé a 10 évre fixált jelzáloghitelek átlagos kamatfelára. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint emiatt a bankok ősztől komolyabb lakáshitel-akciókba kezdhetnek – a jövőre változó csok és Babaváró támogatást ősszel igénylőkre bizonyosan kedvező ajánlatok várnak majd. 

Szánalmas fél évet produkált a magyarországi lakáshitelpiac: az év első hat hónapjában kevesebb mint 257 milliárd forint értékű lakáshitelt vettek csak fel a magyar családok, így az elmúlt évhez képest a kihelyezések kétharmada tűnt el a bankokból.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor óvatos jelek mutatnak arra, hogy a következő hónapokban felélénkülhet a piac, mivel csökkenni fognak a lakáshitelkamatok.

Akciózásba foghatnak a pénzintézetek (Fotó: Depositphotos)
Akciózásba foghatnak a pénzintézetek (Fotó: Depositphotos)

Csökkennek a hitelkamatok

A szakértő szerint a jegybanki alapkamat csökkenése két irányból jelent majd támaszt azoknak, akik lakáshitel-felvételben gondolkodnak. Egyrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által beindított kamatcsökkentési ciklusnak köszönhetően az elmúlt hónapokban számottevően csökkentek a bankközi piacon a referenciakamatok, amelyek meghatározzák a lakáshitelek árazását is.

A legnépszerűbb kamatperiódus, a 10 éves futamidőre fixált hitelek referenciamutatója, a 10 éves BIRS értéke a 2022. december végi 9,6 százalékról már közel 400 bázispontot csökkent: július végén 6,86 százalékon állt.

A bankok az MNB kamatcsökkentését követően a piaci lakáshitelkamatoknál is óvatosan érvényesíteni kezdték a kamatcsökkentést. A jegybank júniusi kimutatása szerint egy 10 évre fixált lakáshitelt átlagosan 8,1, a futamidő végig fix törlesztéssel bíró kölcsönt 8,75 százalékos kamat mellett lehetett kapni júniusban. A kamatok csökkenése április óta tart.

Nagyobb a tér banki akciókra

Gergely Péter szerint azonban a legnagyobb változást a piacon az okozhatja, hogy a pénzpiaci kamatláb csökkenésének köszönhetően a lakáshitelkamatokban újra megjelent a kamatfelár, azaz a bankok magasabb kamaton tudtak szerződni ügyfeleikkel, mint amekkora kamatot akkor kapnának, ha a pénzüket a bankközi pénzpiacon helyeznék ki.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo