Lehull a lepel, milyen bőrben van a magyar gazdaság

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát, az ipari termelői árakat és a külkereskedelmi forgalom adatait.

Kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A tanács az áprilisi ülésén nem módosította az alapkamatot, így az 6,50 százalék maradt, a kamatfolyosó két széle sem változott: az egynapos (O/N) betéti kamat 5,50 százalék, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,50 százalék maradt. Legutóbb szeptemberben változott a jegybanki alapkamat, akkor 25 bázispontos csökkentésről határoztak.

Szerdán a szálláshelyek áprilisi forgalmának adatai jelennek meg. Idén márciusban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az év első három hónapjában a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 0,7, a külföldieké 16 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Csütörtökön a külkereskedelmi forgalom áprilisi statisztikáját közli a KSH. Idén márciusban a kivitel volumene 5,0, a behozatalé 6,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki szintet. Az aktívum 1,8 milliárd euró volt, az egyenleg 173 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, az importé 2,1 százalékkal bővült. Márciusban a kivitel értéke 13,4 milliárd euró (5352 milliárd forint), a behozatalé 11,6 milliárd euró (4645 milliárd forint) volt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo