Lehet olcsítani a beiskolázás költségeit

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többi között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A fenti szolgáltatások igénybevételéhez ki kell töltenünk egy belépési nyilatkozatot, amit akár online is megtehetünk. A csatlakozás feltétele, hogy elfogadjuk az adott pénztár alapszabályát, illetve vállaljuk, hogy fizetjük a jellemzően havi pár ezer forintos pénztári tagdíjat. Belépéskor egyébként a pénztárak kötelesek átvilágítani az ügyféljelölteket, így el kell juttatnunk számukra a személyi igazolványunkat és a lakcímkártyánkat, illetve azok másolatát.

A belépést követően saját számlánk lesz a pénztárnál, amelyre be kell fizetni a pénztár által meghatározott minimum összeget, ez jellemzően néhány ezer forint. Ettől felfelé természetesen eltérhetünk. Ez két szempontból is előnyös: egyrészt, a befizetett összeget a pénztár alacsony kockázatú eszközökbe fekteti, ráadásul az elért hozam kamatadómentes. Másrészt, a befizetésünk után 20 százalék adó-visszatérítést kapunk a pénztári számlára, amelynek maximuma évi 150 ezer forint. Ahhoz, hogy a maximumot vissza tudjuk igényelni, évente legalább 750 ezer forint befizetésére van szükség.

A csatlakozás után megvásároljuk az iskolakezdéshez szükséges tanszereket, eszközöket, majd a pénztári igénylőlap segítségével, és a kifizetett számlák beküldésével megigényeljük a támogatást. Amennyiben pedig van elérhető fedezet a számlán, úgy az igényelt összeget átutalják a bankszámlánkra.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo