Lehet olcsítani a beiskolázás költségeit

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többi között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az egészségpénztárak szolgáltatásaival jelentősen csökkenthetjük a beiskolázás költségeit, amelyek évről évre csak drágulnak. A Bank360 számításai alapján már egyetlen gyerek beiskolázása is közel 83 ezer forintba kerülhet, ez az összeg pedig magasabb is lehet, ha valamilyen elektronikai eszköz, például laptop vagy tablet beszerzésére is szükség van a tanév kezdete előtt. A költségek egy részét szerencsére máshonnan is fedezhetjük, mint saját zsebből. Jó megoldást jelenthetnek az önkéntes pénztárak önsegélyező szolgáltatásai, amelyek segítségével a gyerekvállalással, gyerekneveléssel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat is lehet finanszírozni.

A gyerekneveléssel kapcsolatban számos célra el lehet költeni a számlán lévő pénzt:

●            születési támogatás,

●            babaápolás,

●            gyerekgondozási támogatás,

●            gyereknevelési támogatás,

●            beiskolázási támogatás.

Ezek közül az utóbbi, a beiskolázási támogatás nem csak az iskolás korú gyerekek esetében nyújthat segítséget. A támogatási forma egészen óvodás kortól kezdve az egyetemi évekig igénybe vehető, és nem csak a tanszerek megvásárlására, hanem olyan célokra is felhasználható, mint ruházat, tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet megvásárlása, kifizetése. A támogatás összege az idei évben maximum 290 800 forint/gyerek. (Ez az összeg úgy jön ki, hogy a maximális összeg az adott év első napján érvényes havi minimálbér összegével egyezik meg.)

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo