„Ma reggelig több légvédelmi rendszerünk rakéta nélkül volt” – mondta az ukrán elnök, de részleteket nem árult el a szállítmányról.
Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy a hiányért nem lehet egyedül az Amerikai Egyesült Államokat hibáztatni, mert nemcsak az amerikai Patriot ütegekhez, hanem az európai rendszerekhez sincs elég rakéta.
Fotó: armyrecognition.com
Megjegyezte viszont, hogy bizonyos kérdésekben eltér az ukrán és az amerikai álláspont. „Ez érthető, hiszen én az államunk érdekeit védem, az ultimátumok pedig véleményem szerint nem számítanak működő modellnek a demokratikus kapcsolatokban” – mondta az ukrán elnök.
Közölte egyúttal, hogy egy ukrán delegáció elutazott az Egyesült Államokba tárgyalni.
Zelenszkij kiemelte, hogy Ukrajna áramfogyasztási szükséglete meghaladja azt a szintet, amelyet az energiarendszer a rendszeres orosz támadások közepette biztosítani tud. Elmondta: csütörtökön az áramfogyasztási igény egyharmadát nem tudták biztosítani. Tegnap nagy volt a fogyasztás, körülbelül 18 gigawatt. Nekünk pedig nagyjából 11 gigawattra volt kapacitásunk – tette hozzá.
Petr Pavel egyetértett Zelenszkijjel abban, hogy Ukrajna valódi készséget mutat a béketárgyalásokra, miközben Oroszország semmilyen jelét nem adja ennek a szándéknak, ezért szerinte Ukrajna támogatását és az Oroszországra nehezedő nyomást fokozni kell. Kitartást kívánt Zelenszkijnek és az ukrán népnek a nehéz helyzetben.