A túlzottan tágas otthonok arányának csökkentésében azonban uniós szinten nem látszik javuló tendencia. Ez a mutató 2010 óta stabilan 32-34 százalék közötti, ami a lakásmobilitás gyengeségeire utal, s további társadalmi problémák forrásává válhat. Az „alullakottság” ugyanis klasszikusan abból fakad, hogy a szülők – miután a gyerekeik elköltöztek – továbbra is a számukra immár túl nagy, s emiatt nehezebben is fenntartható otthonokban maradnak. E tekintetben a kontinentális kép igen szélsőséges: négy országban a 60 százalékot is eléri a túl tágas otthonok aránya (Ciprus, Málta, Írország, Hollandia), míg háromban (Lettország, Görögország, Bulgária) még a 15 százalékot sem. Magyarországon bár jellemzően lassan romlik ez a mutató, még mindig kedvezőbb a helyzet, mint a tagországok zömében, s 2023 egy kisebb javulást is hozott a megelőző évhez képest (26,7 százalék → 25,2 százalék).
Az Eurostat egy új paraméterrel is jellemzi a tavalyi lakásviszonyokat, amikor azt mutatja be, hogy az egyes országokban a 15 év felettiek mekkora hányada él olyan lakásban, ahol az utóbbi öt esztendőben végeztek valamilyen energetikai felújítást. E szempontból Hollandia messze kiemelkedik a mezőnyből: az egyetlen ország, ahol a többség (58,5 százalék) energetikailag frissen feljavított otthonban él. Ha az energiaigény szempontjából kevésbé kiszolgáltatott déli országokat nem tekintjük, akkor Németország mutatta ebben az időszakban az ellenpontot, az ott lakók csak 21,6 százalékát érintette valamilyen energetikai célú felújítás.
