Lakásbiztosítás: sokszor nem reális

A magyarországi lakásállomány jelentős részére, mintegy kétharmadára kötöttek biztosítást, ami főként annak fényében jó arány, hogy a fennmaradó állomány jelentős része nem is biztosítható (árvízveszélyes terület, rossz műszaki állapot, stb.) - állapítja meg a tanulmányában a CLB Független Biztosítási Alkusz cég.

Ezen a területen tehát jóval kevésbé érvényesül a más biztosítási ágakban megmutatkozó lemaradásunk a nyugat-európai országokhoz képest (kb. 80 százalékos arány). Jellemző probléma ugyanakkor, hogy a biztosítások meghatározó hányada a valóságosnál alacsonyabb értékre köttetett.

Az alulbiztosítottságot csak részben magyarázza, hogy egyes ügyfelek az alacsonyabb díjak reményében eleve a valóságosnál kisebb értékű ingatlan és ingó vagyonra kötnek biztosítást. Sok esetben viszont az a probléma, hogy a hosszú évek óta fennálló lakásbiztosítások kötvényeiben nem a reális biztosítási összegek szerepelnek. Az elmúlt évtized során jelentősen megváltoztak az ingatlanok négyzetméterárai, és az ingóságok értéke is jelentősen megnőtt.

A lakásbiztosítási piac termékei nehezebben hasonlíthatók össze, mint például a jóval kevesebb paramétert figyelembe vevő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékek. Általános piaci tendenciákat azonban megfigyelhetők: folyamatos átalakulásnak lehetünk tanúi, melynek eredményeképpen a biztosítók ma már leginkább csomagokat kínálnak az ügyfeleknek. Ezek a biztosítási csomagok az alap elemi (tűz, vihar, hó, villámcsapás, árvíz, földrengés, rádőlés, stb) kockázatokon túl jobbára már olyan kiegészítő szolgáltatásokat is tartalmaznak, mint például csőtörés, üvegkár-biztosítás, felelősségbiztosítás, betöréses lopás- és rablásbiztosítás.

Kiegészítő biztosításként egyre több biztosító kínál olyan további szolgáltatásokat, mint a 24 órás szervízszolgáltatás vagy az ebtartói felelősségbiztosítás, de már baleset- és életbiztosítás is köthető a lakásbiztosítás keretein belül. A fejlődés természetes eredményeként pedig immár Magyarországon is megjelent az úgynevezett All Risk típusú lakásbiztosítás, amely abban különleges, hogy nem azokat a kockázatokat sorolja fel tételesen, amelyek esetén a biztosító kifizeti a károkat, hanem csupán azt a néhányat, amelyeket kizár a kockázati körökből. Ezek a hagyományosnál jóval tágabb értelemben vett lakásbiztosítások, igaz, jelenleg még jóval magasabb éves költséggel. A jövőben - a külföldi tapasztalatok ismeretében - ezen biztosítási forma elterjedésére számíthatunk.

A közelmúlt fejleménye, hogy a lakásbiztosításban is megjelent az önrész. Mivel a lakáskárok jelentős része néhány tízezer forintnyi összeget tesz ki, viszont a biztosítók összes kárkifizetéseinek meghatározó része az ilyen úgynevezett bagatell károkhoz kapcsolódik, ezzel a megoldással a díjak érezhetően csökkenthetők. További lehetőség az ügyintézés rugalmasabbá tétele: ma már nem ritka, hogy kisebb kártérítések esetén a biztosítók eltekintenek a helyszíni kárfelméréstől.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo