Közelebb került a Mol a szerb finomító megvásárlásához

Szerbiai források szerint a magyar olajvállalatnak jó esélye van arra, hogy megvásárolja a NIS-ben lévő orosz résztulajdont. Orbán Viktor a hétvégén Alekszandar Vucsics szerb államfővel tárgyalt, és energiabiztonsági kérdéseket is érintettek, bár NIS-részesedés értékesítése hivatalosan nem került szóba.

A Mol nyugat-balkáni pozíciójának erősítése

  • A Mol már az elmúlt években is szélesítette regionális lehetőségeit, ennek részeként pedig megjelent a horvát, szlovén, bosnyák és montenegrói piacokon is leányvállalataival. A regionális pozíciója így egy lehetséges szerb terjeszkedéssel tovább erősödhet. A NIS széles körű kutatás-kitermelési, finomítói és kiskereskedelmi erőforrásokkal is rendelkezik, valamint a szerb üzemanyagpiac stabil, növekvő keresletű és stratégiai jelentőségű lehet a magyar társaság számára. A Mol kontrolláló szerepet kaphat a felvásárlással az egész dél-kelet-európai üzemanyagláncon belül, így a kitermelésnél, finomításnál, nagy- és kiskereskedelemnél is.
  • A pančevoi finomító kapacitásának jelentősége mellett, annak korszerűsége is előnyös helyzetbe tudja hozni a Mol-t a tranzakció létrejötte után. A részesedés megszerzésével a Mol diverzifikált, rugalmas finomítói portfóliót tud létrehozni, amely csökkenti a régió ellátási kockázatait.
  • A részvények felvásárlásával a Mol hozzáférést kaphat a NIS termelői mezőihez és kisebb kutatási projektjeihez is. Horvátországban, Magyarországon és Azerbajdzsánban a Mol már része hasonló projekteknek, így a szerbiai lehetőség szintén előnyös lehet, a földrajzi közelség, olcsóbb logisztika miatt is.
  • A logisztikai előnyöket is érdemes érinteni a téma kapcsán. Szerbia jelenleg még nem tagja az Európai Uniónak, de regionálisan jelentős tranzitország. A NIS már kiépített, fejlett infrastruktúrája (terminálok, raktárak, finomítók) javíthatja a Mol ellátási biztonságát, így kevésbé lenne kiszolgáltatott egyes energiafolyosóknak.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo