Köszönet az állásinterjúért

A nyugati országokban a pályázóknak az állásinterjút követően szinte kötelező köszönőlevelet küldeniük a leendő munkáltatónak. Nálunk még nem terjedt el ennek a formája. A levél formájáról és megítéléséről érdeklődött a Pályacsúcs Magazin HR-es szakértőknél.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legtöbb külföldi online karriermagazinban találhatunk tippeket, mintákat az úgynevezett köszönőlevélre ("thank-you letter"). A nyugati országokban a pályázóknak ildomos az állásinterjút követően egy rövid elektronikus vagy - ritkábban - postai úton elküldött levélben köszönetet mondani az interjúztatóknak, hogy időt szakítottak rájuk. A karrier-tanácsadók szerint a levélben a jelentkezőknek emellett érdemes kifejteniük az adott állásra való alkalmasságuk okait: azt, miért szimpatizálnak a vállalat által ajánlott munkakörrel.

Hazánkban a megkérdezett szakértők mindegyike egyetértett abban, a pályázásnak egyelőre még nem része a köszönőlevél-küldés, bár annak fogadására sincsenek száz százalékosan felkészülve a vállalatok.

Nem küldenek levelet a pályázók

"Kevés jelentkezőnek jut eszébe, hogy köszönőlevelet küldjön a leendő munkáltatónak az állásinterjú után" - mondta el Szatmáriné dr. Balogh Mária karrier-tanácsadó. "Tapasztalataink azt mutatják - tette hozzá Herendi Zsófia, a Trilobita Informatikai Rt. project-koordinátora -, a pályázók általában nem az állásinterjút követően küldenek köszönőlevelet, hanem az interjú eredményéről tájékoztatást adó e-mailre válaszolnak azzal.

A köszönőlevél-küldés minimális hazai alkalmazása több tényezővel magyarázható. Az álláskeresők zöme nem tud erről a lehetőségről, akik pedig tisztában vannak azzal, hogy egy jól megfogalmazott köszönőlevél képes megkülönböztetni őket a többi pályázótól, azok közül sokan elfeledkeznek e levél elküldéséről, vagy nem tudják, milyen tartalommal töltsék meg azt. Emellett sokan félnek attól, hogy a vállalatok tolakodásnak fogják venni a levelet.

Megoszlanak a fogadtatással kapcsolatos vélemények

A fogadtatással kapcsolatos szakértői vélemények megoszlanak. Több megkérdezett HR-es arról számolt be, szimpatikus vonásként értékelné, ha a pályázó köszönőlevelet küldene az állásinterjú után.

"Hasznos lenne a pályázók számára, ha az állásinterjú után köszönőlevelet küldenének a leendő munkáltató részére, hiszen azáltal kiemelkedhetnek a többi jelentkező közül, nevük könnyebben megjegyzésre kerül. Ez egy gesztus, ami pozitív hatással lehet a jelölt megítélésére" - mondta el egy multinacionális cég magyarországi leányvállalatának HR-koordinátora, aki viszont ehhez hozzátette: Bár ha egy 20-25 fős kiválasztás esetén a pályázók mindegyike a levélküldés mellett döntene, az adminisztrációs feladatok növekedése miatt már problémát jelentene számunkra, és gyakorlati szempontból nagyban nehezítené a munkát."

#page#
Egyelőre nem tudni, hogyan reagálnának a cégek

Óvatosságra és mérlegelésre intette a pályázókat Bucsai András, a Grafton Recruitment munkaerő-toborzó cég személyzeti tanácsadója. Szerinte a pályázó fontolja meg, mely cég számára küld köszönőlevelet. "Bár tapasztalataim alapján a személyzeti tanácsadó cégek munkatársai szimpatikus vonásként értékelik, ha köszönőlevelet kapnak a jelentkezőktől, a munkáltatók viszont még nem szoktak hozzá az ilyen jellegű-tartalmú levelekhez. Nem tudni, mely vállalat tekintené tolakodásnak azt, és melyik értékelné gesztusként. Egyébként, ha mégis a munkaadónak küld levelet a jelentkező, akkor legalább a tartalmilag legmegfelelőbbet juttassa el számára" - figyelmeztet Bucsai András.

#page#

Az ideális levél: frappáns és rövid

De milyen az ideális köszönőlevél? Szatmáriné dr. Balogh Mária, a Convictus-Consult Szervezetfejlesztő és Vezetési Tanácsadó Kft. karrier-tanácsadója szerint a levél akkor jó, ha frappáns, rövid és udvarias, hiszen a HR-eseknek a legtöbb esetben nincs idejük a hosszú levelek átolvasására.

"Ideális, ha három bekezdésből áll. Az elsőben a pályázónak ajánlott köszönetet mondania a címzetteknek azért, hogy fogadták és időt szakítottak rá, emellett köszönje meg a lehetőséget, hogy meglátogathatta a céget. A második bekezdésben mondja el, miért kíván a cégnél dolgozni, néhány szóban ajánlott kifejtenie, miért felelne meg számára a pozíció, miért szimpatikus számára a munkakörnyezet, és a leendő kollégák az interjú fényében. Ezek után biztosítsa a munkáltatót arról, ha kérdés merül fel benne, bármikor felteheti azt, illetve említse meg, hogy várja az interjú eredményről tájékoztatást adó visszajelzést" - foglalta össze Szatmáriné dr. Balogh Mária.

"A levélben kerüljék a vállalat és önmaguk dicsérését is, hiszen ennek nem a köszönőlevélben, hanem a motivációs levélben van a helye. Fontos, hogy tartalma ömlengéstől mentes legyen, ellenkező esetben ugyanis inkább negatív, semmint pozitív hatással lesz a továbbiakra" - tette hozzá a szakértő.

Az interjút követő három napban küldjék el

Küldésére az állásinterjút követő első három nap optimális. A később megérkező levelek esetében elképzelhető, hogy a feladóra, vagy a feladóval lezajlott interjúra már nem emlékszik a munkáltató.

Köszönőlevelet abban az esetben egyáltalán nem ajánlott küldeni, ha nem sikerült megszerezni az interjún jelen lévők elérhetőségét. Az e-mailben és a postai úton küldött levelet ugyanis egyaránt névre szólóan szükséges elküldeni, a címzettnek pedig mindig az állásinterjún jelen lévőnek kell lenni. Ellenkező esetben a levél nem teljesíti a funkcióját, vagyis azt, hogy újra a munkáltató eszébe juttassa a jelentkezőt.

Az elérhetőség megszerzésének érdekében az állásinterjú elején, a bemutatkozáskor ajánlott megjegyezni, esetleg leírni a résztvevők nevét, és az interjú végén névjegykártyát, illetve e-mailcímet kérni tőlük, például arra hivatkozva, hogy érdeklődni szeretnének az interjú eredményéről. Ha nem sikerül megszerezni az elérhetőséget, postai úton érdemes elküldeni a levelet, hiszen a cég pontos címét könnyedén megtudhatják, elég hozzá a cégtáblát megnézni, vagy tárcsázni a tudakozót.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo