Kormányzati hiba, az alacsony fogyasztói, üzleti bizalom a magyar gazdaság fejlődésének legerősebb gátja

A magyar gazdaság élénkülése a vártnál lassabb ütemben halad, amit elsősorban az alacsony fogyasztói és üzleti bizalom, illetve a kedvezőtlen külső környezeti tényezők hátráltatnak – hangzott el az ING Bank sajtótájékoztatóján. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint bár a gazdaságban rejlő potenciál jelentős, annak felszabadításához a bizalmi környezet javulása és a külső sokkhatások mérséklődése szükséges, miközben az inflációs kockázatok továbbra is érdemi figyelmet igényelnek.

Forrás: MNB, ING Bank előrejelzés

Az ING Bank várakozásai szerint az év második felében növekedhet a bizonytalanság a forint piacán, melynek következtében az EUR/HUF árfolyam akár elérheti a 410-415 közötti sávot is. Ennek a folyamatnak ugyanakkor ellent tarthat, ha az MNB stabilan tartja a hazai kamatszintet, miközben az EKB és a régiós jegybankok is lazítanak. Így a forint tartósabban megmaradhat a 400-410 közötti sávban. A túlzott kamatcsökkentés kockázatait mérlegelve az elemző szerint a stabilitás fenntartása nagyobb prioritást élvezhet még egy régiósan csökkenő kamatkörnyezetben is.

Óvatos optimizmus a jövőre nézve

A globális gazdasági folyamatok, mint például az esetleges amerikai kereskedelempolitikai változások, köztük a vámháborús narratívák, potenciális kockázatot jelentenek az Európai Unió, így Magyarország exportorientált gazdasága számára is. Az elemző hangsúlyozta, hogy Magyarország EU-tagsága alapvető gazdasági realitás, így az uniós szintű kihívások közvetlenül érintik a hazai gazdaságot. Ezzel együtt a külső kereslet esetében Virovácz potenciálisan pozitív változásokra is felhívta a figyelmet, amelyek között említette a német költségvetési fordulatot és a beruházási programot, az uniós védelmi ipar megerősítésének folyamatát vagy éppen a termelékenység javítását célzó törekvéseket. Ezek sikeres végrehajtása, illetve az USA problémáinak felerősödése ismét felértékelheti az Európai Uniót, ami egy újabb aranykort hozhat el a térség számára, amiből Magyarország is sokat profitálhat akár már a következő 2-3, de leginkább 5-10 év alatt.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo