A Nagy-Britanniában végzett kutatás szerint reggel hat és délután három óra között vagyunk a leghatékonyabbak. A hagyományos kilenctől ötig tartó munkaidő tehát pár órával később kezdődik és fejeződik be, mint ahogy az a legmegfelelőbb lenne. Húsz emberből csak egynél derült ki, hogy délután három után teljesít a legjobban.
A Your Communications cég által megkérdezett kétezer fő feléről kiderült emellett, hogy otthon tud a legproduktívabban dolgozni: a rugalmas munkavégzés bevezetése tehát, mely lehetővé tenné akár a feladatok reggeli, otthoni elvégzését, sokat lendítene a romló hatékonyságú brit vállalatok mutatóin. Mind a pénzügyi eredményeken, mind a munkavállalói lojalitás szintjén javítana a kutatók szerint, ha széles körben bevezetnék a flexibilis munkavégzést. Jelenleg a szigetországban a kisgyerekes szülők és a hivatalos gondozók számára biztosítja a munkajog ezt a lehetőséget.Kora reggel vagyunk a legproduktívabbak
Egy friss tanulmány szerint, melyet a BBC Online adott közre, lényegesen jobb teljesítményt nyújtanak a munkavállalók a reggeli órákban, mint délután.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.