Kongatják a vészharangot a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetése miatt

Rövid határidőt, alig több mint egy hetet hagyott a kormány a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak is a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetéséről szóló törvénymódosítás véleményezésére – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A munkavállalói jogokat súlyosan sértő, alaptörvény-ellenes tartalmat hónapokkal ezelőtt, már korábbi formájában is elutasította a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Mivel az akkori változtatási javaslatokat azóta sem vette figyelembe a jogalkotó, a MASZSZ tiltakozik a szeptember elsejei bevezetés ellen.  

Kapkodásra, fejetlenségre, s nem utolsó sorban a szociális partnerek semmibevételére utal, hogy a kormány az utolsó pillanatra hagyta, s a nyári szabadságok idején igen rövid időt, alig több mint egy hetet adott a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak is a kötelező munkahelyi alkalmassági orvosi vizsgálat megszüntetéséről szóló törvény véleményezésére – jelentette ki Zlati Róbert. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke leszögezte: szakszervezeti és munkavédelmi szakértői körökben nem változott a törvénymódosítás korábbi megítélése, s ahogyan azt már az elképzelés hónapokkal ezelőtti ismertetésekor is jelezték, a munkáltatók felmentését a kötelező alkalmassági vizsgálat elvégeztetése alól a munkavállalói jogok durva megsértésének, történelmi visszalépésnek és nem utolsó sorban életveszélyesnek tartják.

Életveszélyesnek tartják a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetését
Életveszélyesnek tartják a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat megszüntetését
Fotó: Depositphotos

Az egyeztetésre hivatott Országos Munkavédelmi Bizottság (OMB) munkavállalói és munkáltatói oldala is több módosító javaslattal próbálta jobbítani a tervezetet, ám kiderült, a kormány változtatás nélkül készül szeptember elsején bevezetni az új rendszert. A véleményezésre hagyott rövid határidő pedig arra utal, hogy ezen nem is akarnak változtatni a döntéshozók.

A felelősök hónapokig nem csináltak semmit, s most, a bevezetés előtti utolsó napokban úgy tesznek, mintha komolyan vennék az egyeztetést – véli Zlati Róbert. A MASZSZ kitart korábbi határozott véleménye mellett: ezzel a módosítással munkavállalók százezreinek az egészségét veszélyeztetik felelőtlen döntéshozók.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo